A duma elfogadta azt a törvényt, amely a nemzetközi fölé helyezi Oroszország joghatóságát. Eszerint az orosz alkotmánybíróság Oroszországban nem végrehajthatónak minősítheti a nemzetközi bíróságok ítéleteit, amennyiben úgy véli, hogy azok megsértik az ország alkotmányát - jelentette a RIA Novosztyi.

Mint a The Moscow Times emlékeztetett, az alkotmánybíróság még a nyáron úgy döntött: esetenként bírálja felül az emberi jogok európai bíróságának döntéseit, hogy azok összhangban vannak-e az orosz alkotmánnyal. A most hozott törvénnyel a parlament a nemzetközinél magasabb jogi erejűnek minősítette az ország alkotmányát. Ehhez két mechanizmust is létre hozott.

Az első keretében az az orosz szövetségi intézmény, amely az ország érdekeit képviseli a nemzetközi bíróságoknál, fellebbezhet azok ítélete ellen a moszkvai alkotmánybíróságnál, emellett fellebbezési jogot kapott az orosz államfő és a kormány is.

A nemzetközi fellépést megnehezíti egy a közelmúltban hozott másik törvény is, amely megtiltja orosz állampolgároknak, hogy hivatalos engedély nélkül információt szolgáltassanak "külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek".