Az USA levadássza az Iszlám Államot

Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) felhatalmazta az afgán földön lévő amerikai katonákat az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjai elleni támadásokra s arra is, hogy célpontnak tekintsenek mindenkit, aki bármiféle kapcsolatban áll e szervezettel.
MTI, 2016. január 22. péntek, 07:55

Ezzel a döntésével a Pentagon az Iszlám Államot az al-Kaidával azonos kategóriájú terrorszervezetté minősítette Afganisztánban, s az al-Kaidával azonos elbírálás alá sorolta. Korábban az Iszlám Állam dzsihadistáit csakis akkor lehetett célpontnak tekinteni, ha kifejezetten ellenséges szándékokat mutattak. "Mostantól lelőhetünk bárkit, aki például az Iszlám Államot népszerűsítő trikót visel, vagy a terrorszervezet zászlaját lobogtatja" - idézett a Fox-televízió egy névtelenséget kérő minisztériumi tisztségviselőt.

A Pentagon január elején már megelőlegezte a döntést azzal, hogy az Iszlám Államhoz kötődő egyik szervezetet, az ISIL-K-t külföldi terrorista szervezetnek minősítette.

Az amerikai erők egyébként nyár óta már tucatnyi dróntámadást hajtottak végre Kelet-Afganisztánban az Iszlám Állammal kapcsolatban álló csoportok ellen.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

foldnyuzo, 2016.01.22 19:09

@lauda:
Tényleg? Próbáld ki magadat dzsihád Johnnynak kiadni aztán meglátjuk....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2016.01.22 17:47

@Daniel Dakota:

Ne idegeskedj, mert kianalizál a W(alaki).

Szépen, nyugodtan írjál, a gondalaidat tisztítsad meg..

Jó.

Nos - a HazugságÜgyi Minisztérium alkalamzottja, ágense nem tud tényekről beszámolni, csak koholmányokról.

A liberálbolsizás a legfontosabb összetevője minden szövegének, anélkül nem mehet le a nap.

Az igazság - amelyről oly gyakran teszel említést - nem tudni miért éppen a te oldaladon és az általad ki nem fejtett szövegedben lenne?

De mindez nem is baj: a lényeg az, hogy hallasd a hangod, mindig ismételjed el, amit a HazugságÜgyi Minisztérium manuáléiban leírnak ( loberálbolsi stb. ), mert az ismétlés a tudás anyja.

Ha válaszolnak a szövegedre, feltétlenül kérdezd meg: miért ír annyit a neked válaszoló, nincs munkája? Vagy munkaidőben kommentel? ( A te munkaidőd nem érdekes, a te munkád a HazugságÜgyi Minisztérium itteni képviselete. )

Ne felejtsd el: Légy résen!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lauda, 2016.01.22 15:05

Ha így vadászik akkor kurva szar vadász!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2016.01.22 14:21

@Daniel Dakota:
Libsibolsi! Micsoda ökörség!
Az oroszok l*****t sem értek el, pedig libisibolsizó politkai analfabétáink, egykori elnyomóinktól hatalmas eredményeket vártak.
A saját muszlim szélsőségeseiket sem tudják megsemmisíteni.
Amerika lassan de biztosan bombázza gyilkolja a Dash-t.
De meseírónak talán egy gyengébbének még elmennél!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Daniel Dakota, 2016.01.22 12:17

@Bulemia: Bármennyire hazugozol is, a ténykeen ezzel sme változtatsz.

Különben is, egy másokat hazugozó libsi mennyire komolytalan már. :)
Igazából értem az indulataidat, a világképed egyszerű, mint a legtöbb libsié. Nem fér bele az igazság. :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html