A várakozásoknál keményebb fellépést ígért az európai bankrendszer ellenőrzésében Daniele Nouy, az Európai Központi Bank (ECB) egységes felügyeleti mechanizmusának (SSM) elnöke első interjújában, amelyet a Financial Timesnak adott. Az eurózóna közös pénzügyi ellenőrző szervezetének vezetőjét, aki korábban a francia bankfelügyeletnél dolgozott, tavaly év végén nevezték ki. Az irányítása alá kerülő 800 fős intézmény az ECB-n belül fog működni novembertől.

Nouy leszögezte, hogy meg fogják szakítani azt a káros kapcsolatot, ami az övezet államainak adóssága és a bankok követelései között alakult ki. Az tagországok a pénzügyi válságban pótolták a megroggyant pénzintézetek tőkéjét, amihez hitelt vettek fel. Ez növelte eladósodásukat, esetenként veszélyeztetve fizetőképességüket. Kötvényeik többségét bankok vásárolták fel, amelyeknek súlyos gondokat okozott, hogy egyes európai államok nem voltak képesek kifizetni kötvényeik árát, ezért előfordulhatott, hogy - bezárva az ördögi kört - államuk segítségére szorultak.

Nem lesz kecmec!

Nouy szakértői csapata ebből azt az egyszerű következtetést vonta le, hogy a pénzügyi válság után nem beszélhetünk kockázatmentes értékpapírokról - az államkötvényeket általában idesorolták. Ezért a SSM elő fogja írni, hogy a bankok képezzenek tartalékot állampapírjaikkal szemben, ugyanúgy, ahol bármely hitelükkel teszik. Az egyetlen dolog, amit ezzel kapcsolatban mérlegelnek, hogy talán a válságban lévő országok esetén haladékot lehet adni az új szabály bevezetésére.

Az elnök megállapodott Mario Draghival, az ECB elnökével arról, hogy az európai bankok folyamatban lévő stressztesztjén feltűnően gyengén szerepló bankokat hagyják csődbe menni. Tudomásul kell vennünk, hogy egyes pénzintézeteknek nincs jövőjük - fogalmazott, amivel véget vetett azoknak a spekulációknak, amelyek arról szóltak, hogy a hatóságok egy konszolidációs hullámmal minden európai bankot megmentenek. Hagyni kell ezek rendezett felszámolását, akár úgy is, hogy nem olvadnak bele egy versenytársukba - tette hozzá.

Nem lesz mellébeszélés!

Az európai bankok nincsenek olyan rossz bőrben, mit amit a befektetők feltételeznek - állítja az elnök asszony. Reményei szerint a stresszteszt nyilvánvalóvá fogja ezt tenni, a jelenleginél jóval átláthatóbbá teszi könyveiket. Ezzel együtt a Bloomberg úgy véli, hogy számos európai fővárosban idegességet fog kelteni nyilatkozatának az a része, amely szerint hagyni fogják bedőlni a gyenge bankokat. Sok eurótagország politikusai féltik a kisebb, helyi pénzintézeteket.

Nouy világossá tette azt is, hogy az SSM nem csupán az övezet 130 legnagyobb bankján tartja majd rajta a szemét, miközben a kisebbekkel továbbra is a nemzeti felügyeletek foglalkoznak. Minden európai bankot azonos kézikönyv szerint fogunk megítélni, mindegyiknek ugyanazoknak a szabályoknak kell megfelelniük - jelentette ki. Nem lehet előre megmondani, mikor fognak belefolyni helyi ügyekbe, de megteszik ezt mindig, amikor szükségesnek látják. Az SSM nem fog kétséget hagyni afelől, hogy komolyan veszi felügyeletei feladatait.