BUX
38657

Befejeződtek a minszki tárgyalások

Befejeződött az ukrán válság rendezésével foglalkozó minszki csúcstalálkozó, az CNN hírtelevízió szerint számos kérdésben sikerült megállapodásra jutni az államvezetőknek. A Reuters egy dokumentumra hivatkozva azt írja, hogy a felek 48 órán belül megállapodhatnak a kelet-ukrajnai tűzszünetről.

Inforádió, MTI, 2015. február 12. csütörtök, 08:14

A minszki tárgyalásokon részt vevő felek alá fognak írni egy 12-13 pontból álló dokumentumot, miután véget ér hosszú megbeszélésük - jelentették csütörtök reggel hírügynökségek egy meg nem nevezett diplomáciai forrásra hivatkozva.

Csütörtök reggel már több mint 12 órája tárgyalt Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia, Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko ukrán elnök (képünkön).

Az ún.  "normandiai négyek" szerdán magyar idő szerint 4 óra körül érkeztek Minszkbe, majd 7 előtt kezdték meg a tárgyalásokat. Este háromnegyed 11-kor úgy döntöttek, szűkebb körben folytatják az egyeztetést. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ekkor azt mondta, "szuper módon, még annál is jobban" folynak a tárgyalások, helyettese szerint "feszített ütemben" folyik a munka. Porosenko egyik segítője kora hajnalban azt írta, még legalább 5-6 óra munka vár rájuk.Az ukrán küldöttség kijelentette, hogy nem hagyja el a tárgyalóasztalt addig, amíg a tűzszünetről megállapodás nem születik. Más delegációk a hajnali órákban arról számoltak be, hogy a tárgyalások elakadtak. Ennek egyik oka a kiszivárogtatások szerint az, hogy Putyin mereven kitart álláspontja mellett. Diplomáciai források szerint ennek ellenére a felek végül alá fognak írni egy 12-13 pontos dokumentumot.A négy vezető azért találkozott a fehérorosz fővárosban, hogy megpróbálja előmozdítani a kelet-ukrajnai válság rendezését. Minszkben tartózkodik Olekszandr Zaharcsenko donyecki és Ihor Plotnickij luhanszki szakadárvezér is, hogy ha a csúcstalálkozón fegyverszüneti megállapodás születik, akkor nyomban alá is tudják írni azt.