A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett előzetes becslése szerint a hazai össztermék (GDP) a szeptemberrel végződött három hónapban 0,5 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest. Az idei második negyedévben 0,7 százalékos negyedéves összevetésű növekedést mértek Nagy-Britanniában.

Az ONS előzetes számításai szerint a brit GDP-érték a harmadik negyedévben 2,3 százalékkal volt magasabb, mint 2015 azonos időszakában.Ezek a számok még jó eséllyel változhatnak, mivel az ONS az első GDP-becsléshez a végleges növekedési adatok kiszámításához figyelembe vett aktivitási mutatóknak mindössze a 44 százalékát használja.

A harmadik negyedévi az első olyan GDP-adat, amelynek vizsgálati időszaka teljes egészében a brit EU-tagságról június 23-án tartott népszavazás utáni negyedévre esik. A referendumon a választók szűk, 51,9 százalékos többsége arra voksolt, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az Európai Unióból.

A harmadik negyedévi GDP-adat mindazonáltal jobb a vártnál: a piaci szereplők előrejelzési konszenzusa 0,3-0,4 százalékos negyedéves növekedést valószínűsített erre a három hónapra. A Bank of England - a brit jegybank - még borúlátóbb volt: előrejelzésében 0,2 százalékos negyedéves összevetésű növekedés szerepelt a harmadik negyedévre.

Ezek is már javított prognózisok voltak: júliusban, közvetlenül a népszavazás után a piac és az elemzői közösség 0,1 százalékos visszaeséssel számolt a szeptemberrel végződött negyedévre. A Bank of England augusztusban 0,25 százalékos történelmi mélypontra csökkentette alapkamatát a több mint hét évig érvényben tartott 0,5 százalékról, amely szintén mélységi rekord volt. A jegybank emellett 435 milliárd fontra (150 ezer milliárd forintra) emelte a mennyiségi enyhítésre fordítható állampapír-vásárlási keretet az addig kihelyezett 375 milliárd fontról.

Távolabbra került a vágás

Londoni elemzők szerint a harmadik negyedévi GDP-adatok után lekerülhet a napirendről a piac által eddig novemberre várt újabb monetáris enyhítés. Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics közgazdászai a csütörtöki GDP-becslés utáni gyorselemzésükben közölték: a vártnál jobb növekedési teljesítmény miatt valószínűleg 50 százalék alá csökkent a novemberi jegybanki kamatcsökkentés esélye.

A ház ugyanakkor nem zárja ki, hogy a Bank of England jövőre folytatja monetáris enyhítési ciklusát, különös tekintettel arra, hogy a brit kormány 2017 első negyedében tervezi aktiválni a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét, hivatalosan is elindítva ezzel a brit kilépési folyamatot az EU-ból.

A Capital Economics elemzői szerint ez növelheti a bizonytalanságot a brit gazdaságban. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) közgazdászai is arra a következtetésre jutottak csütörtöki értékelésükben, hogy a vártnál jobb GDP-becslés után immár kevésbé valószínű a novemberi kamatcsökkentés. A ház várakozása szerint a Bank of England inkább februárban csökkenti legközelebb alapkamatát.

Hátra lehet a feketeleves

A BofA Merrill Lynch Global Research elemzői hangsúlyozták ugyanakkor azt is, hogy az eddigi rövid távú hatások csak "a Brexit-jéghegy csúcsát" jelentik. A cég modellszámításai szerint ha Nagy-Britannia úgy lép ki az EU-ból, hogy távozásának pillanatáig semmilyen, vagy csak korlátozott kiterjedésű kereskedelmi megállapodásra jut az unióval, az 10-15 éves távlatban 5 százalékos, vagy ennél is nagyobb GDP-veszteséget okozhat a brit gazdaságnak.

Az EY - korábbi teljes nevén Ernst & Young - pénzügyi tanácsadó cég ITEM Club nevű londoni gazdasági kutatóintézete is hasonlóan számol. A ház új, átfogó előrejelzése szerint ha Nagy-Britannia úgy távozik az Európai Unióból, hogy kilépésének időpontjában nincs kedvezményes kereskedelmi megállapodása az EU-val, és az unióval folyó brit kereskedelemre a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere lép érvénybe, a brit hazai össztermék 2030-ra 4 százalékkal lenne alacsonyabb annál a szintnél, amelyet a brit gazdaság akadálytalanul folytatódó EU-kereskedelem esetén addigra elérhetne.