Nem támogatta a Görögországnak nyújtott IMF-hitel legújabb, 1,8 milliárd eurós részletének átutalását a szervezet igazgatóságában 11 közép- és dél-amerikai országot képviselő Paulo Nogeueira Batista - jelentette a Financial Times. A brazil közgazdász azért tartózkodott a hétfői szavazáson, mert úgy véli, hogy Athén várhatóan nem lesz képes visszafizetni a kedvezményes EU-IMF kölcsönt.
Batista csütörtökön nyilvánosságra került indoklása szerint Görögország olyan politikai és gazdasági nehézségekkel néz szembe, amelyek megerősítik az IMF legrosszabb várakozásait. Egyre erősebbek a segélyprogram végleges kisiklásával kapcsolatos várakozások, amelyeknek az az alapja, hogy a drákói megszorító gazdaságpolitika sikertelensége végképp aláásta a gazdasági-társadalmi reformok amúgy sem erős társdalmi támogatottságát.
Batista leszögezte azt is, hogy az IMF szakértői csapata, amely felülvizsgálta a görögországi helyzetet és jelezte, hogy 2014-re 4,4 milliárd, 2015-re pedig 5,6 milliárd euró hiányzik a program finanszírozásából, nem fogalmazott elég világosan. Nem tette teljesen egyértelművé, hogy Görögország elhalaszthatja az IMF-től kapott kölcsön törlesztését vagy végképp képtelenné válhat erre.
A feltörekvő országok régóta bírálják a Valutaalapot, mert szerintük az túl sok pénzt fordít az európai válságkezelésre, ezért is külön érdekes a brazil szakember nyilatkozata. Eközben a szeptember végi választásokra készülő német kormánykoalíció pártjai szükségtelennek tarják a feltételek újratárgyalását. A hét végi közvélemény-kutatások megerősítettek, hogy az Angela Merkel kancellár vezette pártszövetség a szavazás biztos esélyese, így pillanatnyilag beláthatatlan, mi lesz a görög segélyprogram sorsa.