Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy pozitív csomagról van szó. A szaktárcák a most bejelentett tervek közül többnek a megvalósítását már korábban kilátásba helyezték. A 15 pontos programcsomag egyebek mellett a minimálbér - jelenleg 352 eurót (megközelítőleg 105 ezer forintot) kitevő - összegének eddigi legnagyobb mértékű emelését, a nyugdíj minimális összegének bevezetését, az úgynevezett karácsonyi nyugdíj emelését, a lakossági gáz árának mérséklését, az alacsony bérért dolgozók járulékainak csökkentését, a bölcsődék és iskolák kapacitásának bővítését, továbbá a kutatást és fejlesztést célzó beruházások adókedvezményeinek bevezetését vetíti előre.

A kormány emellett komoly vasúti utazási kedvezmények bevezetésével is számol: 35-50 százalékos utazási kedvezményt vezetne be a munka céljából ingázók számára, és egyidejűleg - 2015 januárjától - ingyenessé tenné a vasúti közlekedést a nyugdíjasok, valamint a diákok számára.

Az intézkedések bevezetését Fico azzal indokolta, hogy az embereknek "több évi nélkülözés után többre van szükségük a kormánytól".

Az adószigor hozza a plusz bevételt?

Peter Kazimír pénzügyminiszter a közgyűlésen a csomag megvalósításához szükséges anyagi háttérrel kapcsolatban azt mondta, hogy az intézkedések kivitelezése nem lesz befolyással a három százalék alá küzdött államháztartási deficitre és az ország adósságállományára sem. A mintegy 250 millió euró megteremtésében a tárcavezető szerint az adóelkerülések elleni harc játszik majd kulcsszerepet. Kazimír tavaly hirdetett küzdelmet az adófizetés elkerülése ellen, és ez már a tavalyi év során több száz millió eurós többletbevételt hozott a kormánynak, leginkább az áfabeszedés megnövekedett hatékonyságának köszönhetően.

A most bejelentett intézkedéscsomag egyes elemzői vélemények szerint elsődlegesen a kormánypártnak az utóbbi hónapokban némileg csökkenő népszerűségi mutatóin hivatott javítani. Ján Baránek, a legtöbbet idézett szlovákiai politikai elemző a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek nyilatkozva úgy vélekedett: az intézkedéscsomag növelni fogja az Irány népszerűségét, de csak időlegesen, mivel "nem oldja meg a középréteg és a rosszul beállított rendszer problémáit".