A miniszter kiemelte: éppen az alaptörvény kötelezi a kormányt arra, hogy segítsen a bajbajutottakon.  Elmondta, hogy a szövetségi kormány és a bajor tartományi kormány együttműködése "kitűnő és megoldásorinetált" a menekültválság valamennyi gyakorlati kérdésében, és mindkét fél nyitott a nézeteltérések tisztázására.  Ezért sem tűnik valószínűnek, hogy a müncheni vezetés valóban az alkotmánybírósághoz fordul - mondta Altmaier. Hozzátette, hogy Bajorország rendkívüli munkát végez a válságban, és a tartományok közötti tehermegosztási rendszer révén a következő napokban és hetekben enyhülnek terhei.

A bajor tartományi kormány pénteki rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy a tartományok cselekvőképességének veszélyeztetése miatt panaszt tesz az alkotmánybíróságon a szövetségi kormány ellen, ha az nem gondoskodik a menedékkérők áradatának korlátozásáról. Horst Seehofer bajor miniszterelnök a kabinet ülése után sajtótájékoztatón egyebek között kifejtette, hogy a menedékkérők nagy száma biztonsági kockázatot is jelent.

Ezzel kapcsolatban Altmaier hangsúlyozta, hogy a menedékkérők gyors és tömeges beáramlása természetesen nagy kihívás, ezért a szövetségi hatóságok "fokozott éberséggel" követik a folyamatot. Ugyanakkor a szövetségi rendőrség, a szövetségi bűnügyi hivatal és a hírszerző szolgálatok eddig nem találtak arra utaló jeleket, hogy a menekülthullám veszélyeztetheti Németország biztonságát.

Ez csak cirkusz

A bajor kormány szerint el kell érni, hogy az uniós partnerek térjenek vissza a menekültügyet szabályozó dublini előírásokhoz. Ellenkező esetben vissza kell fordítani a határokon a biztonságos harmadik országból érkező menedékkérőket. Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter a müncheni követelésekre reagálva megjegyezte: "nem a bajor-osztrák határon, hanem az uniós külső határokon lehet hatékonyan és tartósan kezelni a problémát".

Az Angela Merkel vezette konzervatív CDU-val és a Horst Seehofer vezette bajor testvérpárttal, a CSU-val nagykoalícióban kormányzó szociáldemokraták (SPD) is hűvösen fogadták München harcias állásfoglalását. Az SPD-s igazságügyi miniszter, Heiko Maas értetlenségének adott hangot az alkotmánybírósági eljárásra vonatkozó fenyegetéssel kapcsolatban, és úgy vélte, hogy a bajor kormány csupán "cirkuszol".

És a menekültáradat korlátozása?

Közben az SPD két vezetője, Sigmar Gabriel pártelnök, alkancellár és Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter a Der Spiegel című hetilap szombati, digitális formátumban péntek este megjelent számában egy vendégkommentárban a menekültáradat feltartóztatását sürgette. Hangsúlyozták: Németország nem tud tartósan évente egymilliónál is több menekültet befogadni és integrálni, ezért mindent meg kell tenni, hogy "ismét csökkenjen" az országba érkező menedékkérők száma.

Ezzel kapcsolatban Altmaier az ARD-nek elmondta, hogy figyelmesen tanulmányozta az írást, és nem talált benne olyan követelést, hogy jelöljék ki a befogadandó menekültek számának felső határát. Hozzátette: a jelenlegi helyzetben és az alaptörvény előírásai miatt nem is lehetne ilyen határt kijelölni. Ugyanakkor a kormány arra törekszik, hogy rendezettebb legyen a menedékkérők beáramlása, és más uniós tagállamok is kivegyék részüket a válság terheiből. A kormány azon is dolgozik, hogy javuljon a válsággócok térségében élő menekültek helyzete.  Ha ezek a törekvések sikerre vezetnek, fokozatosan csökken majd a menedékkérők száma Németországban - mondta a kancelláriaminiszter.