Az IMF az ország szokásos éves felülvizsgálatának eredményéről kedden közzétett jelentésében közölte, hogy Mexikó hazai összterméke (GDP) idén 2,1 százalékkal, jövőre pedig 2,2 százalékkal gyarapodhat. A júliusi prognózishoz képest mindkét adatot 0,4 százalékponttal rontották a valutaalap szakértői.

A január 20-án hivatalba lépő új amerikai elnök, Donald Trump egyebek között azzal fenyegetőzött, hogy felmondja vagy újratárgyalja a szabadkereskedelmi megállapodásokat, köztük az Egyesült Államokat, Kanadát és Mexikót tömörítő Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA), 45 százalékos vámot vet ki a Mexikóban gyártott termékekre, és megadóztatja az Egyesült Államokban élő mexikóiak hazautalásait.

Mindennek fényében az IMF azt sugallja, hogy a protekcionizmus erősödéséből és a kereskedelmi akadályok növekedéséből származó folyamatos sokkra adott válaszként elkerülhetetlen a mexikói peso gyengülése az egyensúly helyreállításának érdekében.

A mexikói jegybank idén már négyszer emelte az alapkamatot, miközben a peso összeomlott azokra az aggodalmakra, hogy az árfolyam gyengülése felpörgetheti az inflációt. Az IMF úgy látja, nincs jele annak, hogy a gyengébb peso miatt erősödött a nyomás a fogyasztói árakra, ezért a kamatemelések ütemének lassítását tanácsolta a mexikói központi banknak.

Rövid távon szünetet kellene tartani a monetáris politika szigorításában, tekintettel arra, hogy a gazdasági növekedés mérsékelt, a peso leértékelődésének nincsenek másodkörös hatásai, a bérnyomás pedig korlátozott - mutattak rá az IMF szakértői, hozzátéve, hogy a jegybanknak a makroadatoktól függően kell cselekednie.

Mexikó gazdasági növekedése az előzetes adatok szerint - éves összevetésben - 2 százalékra lassult a harmadik negyedévben a második negyedévi 2,5, illetve az első negyedévi 2,6 százalékról. Másfél év óta először októberben elérte a jegybank 3 százalékos célszámát az infláció éves üteme.