Bevándorlóhiányt okozhat a vízummentesség

A lengyeleket egyszerre aggasztja, hogy az ukrán állampolgároknak lehetővé tett vízummentes európai beutazás miatt elárasztják az országukat a szomszédaik, illetve az, hogy a már ott lévők tovább állnak nyugat felé, ami fokozná a munkaerőhiányt.
Barabás Júlia, 2017. június 19. hétfő, 06:21

Június első hétvégéje óta az ukránoknak nem kell vízum ahhoz, hogy beutazhassanak az EU tagállamaiba: azóta tart a vita Lengyelországban a ennek a lehetőségnek az országra gyakorolt hatásáról - adta hírül a gazeta.pl. A lengyel rádiókban beszélgetések sora hangzott el arról, hogy akkor most a lengyelek az ukránok lavinájára számíthatnak-e?

Igen ám, de

Ugyanakkor a média azt a kérdést is felteszi: vajon a már az országban dolgozó ukránok százezrei nem mennek-e tovább. Ha ezt tennék, annak jelentős hatása lenne a munkaerőpiacra. Az uniós szabályozás nem érinti Nagy-Britanniát és Írországot, ugyanakkor vonatkozik az unión kívüli néhány országra, mint például Izland, Norvégia Svájc, és Liechtenstein. A vízummentesség nem jelenti azt, hogy automatikusan munkavállalási engedélyhez is jutnak az ukránok az adott országban.

Akár kétmillióan

A lengyel határőrség jelentése szerint már a vízummentesség megadásának napján 2817 ukrán állampolgár érkezett Lengyelországba.

A munkaadók szerint kezdetben sok ukrán lépi majd át a lengyel határt - még az is lehet, hogy akár kétmillióan érkeznek. 2015-ben - nem mindig legálisan - több mint egymillió ukrán dolgozott Lengyelországban, 2016-ban pedig még több. Ugyanakkor nagyon is lehetséges, hogy továbbemigrálnak Nyugat-, vagy Észak-Európába.

Jobb keresetek

Ez nagyon megnehezítheti az építőipari ágazat cégeinek helyzetét vagy a mezőgazdaságét, ahol már most is panaszkodnak a munkáskéz hiányára. Mint a statisztikai hivatal legújabb jelentéséből kiderül, a vállalatok által bejelentett betöltetlen munkahelyek száma az első negyedév végén közel 119,5 ezer volt, egyharmadával több, mint tavaly.

Lengyelországban tehát az ukrán vízummentesség a dolgozókért folytatott versenyhez vezethet. Szakértők szerint nyugaton a szürkegazdaságban háromszor magasabbak a keresetek, mint Lengyelországban.

HOZZÁSZÓLÁSOK