Bevándorlókkal cselezhetnek az autóipari cégek

A szlovákiai autóipari beszállítók megelégelték a munkaerőhiány miatt emelkedő béreket, amely tönkre vágja versenyképességüket. Készek tömegesen importálni vendégmunkásokat, hogy alacsonyan tartsák bérköltségüket.
Barabás Júlia, 2017. augusztus 2. szerda, 18:00

A szlovákiai autógyártók beszállítói már nem is tagadják, hogy külföldi vendégmunkások tömegeit szeretnék behozni az országba, csak hogy ne kelljen megemelniük a fizetéseket - írta a pozsonyi Új Szó. Az elemzők szerint a kormány hibát követett el azzal, hogy teljesen kiszolgáltatta az országot az autóipari cégeknek.

Az autóipari beszállítók csaknem kétharmada vett fel dolgozókat tavaly, és ma már tízből kilenc társaság ismeri el, hogy egyre nehezebben talál alkalmazottat. Az elkövetkező négy évben 14 ezer új munkásra lesz szüksége az autóiparnak, miközben az ágazatban keresett szakmák végzős diákjainak a száma a négyezret sem éri el - mondta Ján Pribula, a Szlovák Autógyártók Szövetségének a főtitkára.

A cégek kénytelenek növelni a fizetéseket, hogy magukhoz csalogassák az alkalmazottakat, ám vezetőik többsége szerint a növekvő bérek miatt képtelenek lesznek fenntartani a versenyképességüket. Ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy tömegesen hozhassák be az országba az olcsó külföldi munkaerőt.

A helyzeten tovább ront a Jaguar Land Rover autógyártó nyitrai gyárának beindulása, amely növeli a munkaerő-keresletet. Az ágazat nyomást gyakorolhat a kormányra, hogy enyhítsen a vendégmunkások behozatalával kapcsolatos szabályokon.

HOZZÁSZÓLÁSOK