Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A napilap pénteki száma szerint az intézkedést a brit kormány rendkívüli események idején összehívott tanácskozócsoportja (COBRA) már korábban fontolóra vette, de csak az után szivárgott ki, hogy előző nap kiderült, egy illegális bevándorló a rendkívüli veszélyekkel dacolva gyalog kelt át a csaknem 50 kilométeres alagúton. A szudáni férfit alig valamivel célja, Folkestone előtt fogták el a rendőrök.

A brit kabinet csak végső esetben döntene úgy, hogy éjszakára mind a teher-, mind a személyvonatok elől lezárja az alagutat, de már körüljárták ennek jogi lehetőségeit - tudta meg kormányzati forrásokból a The Daily Telegraph. A kormány szerint az éjszakai üzem növeli annak kockázatát, hogy az illegális bevándorlók átjutnak az alagúton. Calais-ban több ezren várnak az alkalomra, hogy kamionokra vagy vonatokra felkapaszkodva átkeljenek, és az ezzel járó veszélyek sem riasztják őket vissza. Június óta kilencen vesztették életüket balesetben. Az alagútban 140-160 kilométeres sebességgel száguldanak a szerelvények.

A lap szerint a kormány egyelőre azért nem rendeli el a Csatorna-alagút éjszakai lezárását, mert az üzemeltető Eurotunnel önként vállalta, hogy legalább a teherforgalmat csökkenti az éjszakai órákban.

A brit sajtó pénteken úgy értékelte, hogy a szudáni férfi esete az alagút biztonságának eddigi legsúlyosabb megsértése volt. A menekült a francia erőket kijátszva négy kerítésen jutott át és négyszáz kamera előtt maradt észrevétlen, mielőtt hétfő este beleveszett az alagút sötétségébe. Ott aztán az út felénél észlelték a riasztóberendezések, de a rendőröknek így is 10 órába telt, mire megtalálták. Egy időre le kellett állítani az utasforgalmat, ami többórás fennakadáshoz vezetett.

Megfigyelők szerint azok a menekültek, akiket a brit és a francia hatóságok óvintézkedései nem tántorítanak el attól, hogy megpróbáljanak átkelni a Csatorna-alagúton, egyre vakmerőbb lépésekre vállalkoznak majd, hogy még az új biztonsági kerítések felhúzása és a még több őr szolgálatba helyezése előtt átjussanak.

Akciója miatt a 40 éves szudáni férfi Nagy-Britanniában ráadásul így már nem is folyamodhat menekültstátusért, mert illegális úton próbált meg bejutni. Már vádat is emeltek ellene, és ha augusztus végén bűnösnek találják, börtönbe küldhetik.