BUX
39465

Bíróság elé áll Nicolas Sarkozy

Nicolas Sarkozy volt francia államfőnek is bíróság elé kell állni a további 13 gyanúsítottal együtt a 2012-es elnökválasztási kampány törvénytelen finanszírozása miatt, miután az exelnök és a pártja többet költött el a megengedettnél - közölte kedden a párizsi ügyészség.

Szász Péter, 2017. február 7. kedd, 11:00

Az ügyben 2014 márciusában kezdődött vizsgálat, miután egy sajtóbeli leleplezést követően Jérome Lavrilleux, a volt államfő kampányának helyettes vezetője elismerte: Nicolas Sarkozy kampányának bizonyított túlköltekezését a nagygyűléseket szervező kommunikációs cég, a Bygmalion hamis számláival és kettős könyveléssel próbálta meg fedezni a párt.

Az elmúlt években 13 ember ellen emeltek vádat a hamis számlázásban való részvétel gyanúja miatt, valamennyien a kampány, a párt vagy a kommunikációs cég vezetői voltak. A volt elnök ellen - aki a jobboldal tavaly novemberi államfőjelölt-állító választásán elszenvedett veresége után visszavonult a politikai élettől - egy évvel ezelőtt indult eljárás az ügyben.