BUX
38582

Blamázs lett az attrakció vége, tovább pörög az amerikai vursli

Szétesett az amerikai republikánusok terve a költségvetési szakadék egyoldalú áthidalására, mert radikális képviselőik képtelenek megszavazni bármilyen adóemelést. A kezdeményezés eleve színjátéknak indult, miután a demokraták semmiképpen sem fogadták volna el, ám így balul sikerült cirkuszi attrakció vált belőle.

NAPI, 2012. december 21. péntek, 09:41

Az amerikai republikánusok elhalasztották a szavazást úgynevezett B tervükről, amely az évi egymillió dollár felett keresők egymillió feletti jövedelemsávjának adóemelése árán megőrizte volna az összes többi szja-kedvezményt. Az elképzelés az volt, hogy az ellenzéki többségű képviselőházban elfogadják ezt a javaslatot, amely kihúzta volna volna a tíz nap múlva bekövetkező költségvetési szakadék méregfogát, azt, hogy az egy csapásra bekövetkező szja-emelés miatt jelentősen csökken a fogyasztói kereslet, recesszióba döntve az USA gazdaságát.

A demokrata többségű szenátus és Barack Obama elnök persze elutasította volna a törvényt, mivel az minimális adóemelést tartalmaz, s ezért a költségvetés egyenlegét túlnyomó részben kiadáscsökkentésekkel - leginkább a szociális és az egészségügyi büdzsé lefaragásával - kellett volna javítani, ám a republikánusok elmondhatták volna, hogy nem rajtuk múlott a baj elkerülése.

Csak a testükön keresztül

John Boehner, az alsóház elnöke, a tartalék terv kezdeményezője azonban kénytelen volt bejelenteni, hogy nem tudták biztosítani a javaslat elfogadásához szükséges többséget, mivel a radikális republikánusok még az igen jól élő amerikaiak adójának növekedését sem tudják elfogadni.

Ezen az álláspontjukon annak ellenére nem változtattak, hogy a B terv szerint az amerikaiak 99,8 százaléka megőrizte volna a még Bush elnök idején kapott adókedvezményét. Sőt, a leggazdagabbak is megtartottak volna korábbi kedvezményükből évi százezer dollárt, mármint a nulla és egymillió dollár közötti jövedelemrészükre eső adócsökkentést.

Virtuális záptojászápor

A szavazás meghiúsulása óriási blamázs Boehnernek. A BBC észak-amerikai tudósítója, Mark Mardell szerint olyan élményben lehetett része, mintha saját párttársai tojással dobálták volna meg, és utána még nyakon is öntötték volna málnaszörppel. Egyes konzervatív kommentátorok ugyanakkor Amerika nagy győzelmeként értékelik a kezdeményezés bukását. Ha ez kétséges is, az bizonyos, hogy az elnöknek jó napja lehetett tegnap az ellene indított lejárató akció kudarca nyomán.

Kisebb arccal jobb alkupozíció

Szinte hallani a Fehér Ház kárörvendő kacaját a szavazás elhalasztását követően kiadott kommüniké mértéktartó szövege mögött. "Az elnök együtt fog dolgozni a kongresszussal a megoldáson, bízunk abban, hogy gyorsan megkötjük azt a kétpárti megállapodást, amely megvédi a középosztályt és az amerikai gazdaságot."

Boehnernek nincs más lehetősége, mint visszatérni a tárgyalóasztalhoz, újra leülni Obamával. Személyes befolyása ugyan súlyosan lerongyolódott a balul sikerült színjáték miatt, alkupozíciója azonban sajátos módon erősödhetett, ugyanis még világosabbá vált, milyen nehéz lesz elfogadtatni a republikánusokkal bármilyen megegyezést.

Monnyonle!

Ha esetleg éppen ezzel a hátsó szándékkal indította útjára a B tervet, akkor nem csupán a stratégiai gondolkodás hiányáról, hanem saját személyes érdekeinek hibás felméréséről is tanúbizonyságot tett. A tegnapi fiaskó után ugyanis sokakban felmerült, hogy le kellene mondania képviselőházi elnöki posztjáról.

A washingtoni politikai elitről a közvéleményben kialakult kép bizonyára nem lett pozitívabb az újabb bénázás után és a piaci befektetők úgy gondolják, hogy az több fronton mutatkozó ellentétek éleződése miatt egyre kevésbé valószínű, hogy a gazdaság elkerüli a fiskális szakadékot. Némi reményre talán az ad okot, hogy a vursliba illő attrakciók befejezése után talán hozzá lehet látni az igazi tárgyalásokhoz is. Végül is a hét elején még mindkét fél komoly engedményeket tett, ami a megegyezés lehetőségével kecsegtetett.