BUX
38657

Borítékolható Orbánék veresége

Brüsszeli források pillanatnyilag biztosra veszik, hogy az uniós tagországok vezetői jövő heti csúcsértekezletükön jelölni fogják az Európai Bizottság (EB) élére Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnököt.

Napi.hu, 2014. június 20. péntek, 10:54

David Cameron brit miniszterelnök arra készül, hogy a jövő heti EU-csúcson utolsó erejéig harcolni fog az ellen, hogy az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács jelölje az EB elnökének posztjára Jean-Claude Juncker luxemburgi politikust. (Az poszt betöltéséhez szükség van az Európai Parlament támogatására is - a szerk.) A helyzet azonban úgy áll, hogy szinte biztosan alulmarad - írja a Financial Times (FT).

Cameron háttérbeszélgetéseken azzal vádolta európai kollégáit, hogy kifogásaik vannak Juncker jelölése ellen, ám ennek ellenére támogatják. Ami őt illeti, úgy véli, hogy ha valaki reformokat akar Európában, akkor ki kell állnia azok mellett. Ha változást akar, akkor erre kell szavaznia. Brit tisztviselők azt mondták az FT-nek, hogy azzal fogja revolverezni kollégáit, hogy Juncker megválasztásával gyenge alkupozícióba kerül az uniós vezetéssel szemben, pedig ahhoz, hogy a függetlenségi népszavazáson a britek az EU mellett döntsenek, Londonnak új alkut kell kötnie Brüsszellel.

Európai imázsblamázs

A keménykedés rossz hangulatúvá teheti a csúcsértekezletet. Ez ronthatja az EU imázsát, ugyanis éppen az európai megbékélés jegyében, szándékosan szervezeték a tanácskozást az egy évszázaddal ezelőtt kirobbant első világháború több nagy csatájának helyszínére, Ypres-be. Angela Merkel német kancellár azonban döntést akar a jelölés ügyében, és számíthat francia és olasz kollégája támogatására is, akik abban bíznak, hogy Juncker támogatásáért cserébe az EU enyhíti az országukat fojtogatól kő kemény államháztartási követelményeket.

Ha Cameron elveszi Matteo Renzi olasz kormányfő támogatását is, akkor lényegében csak Orbán Viktor miniszterelnökben bízhat szinte biztosan, ugyanis a Juncker-ellenes csoport két további tagja, a holland és a svéd kormányfő inkább a választási procedúrát kifogásolja, mint a luxemburgi politikus személyét. John Major volt brit kormányfő azt nyilatkozta szerdán, hogy a brit vezető inkább csak abban bízhat, hogy más uniós posztok betöltésekor kap ellentételezést a számára kedvezőtlen EB-elnökért.

Arcvesztés nélkül

Más szóval a brit miniszterelnök úgy őrizhetné meg arcát a vesztes csata után, ha a csúcson "csomagban" tárgyalnának az EU jövendő irányítóiról. Uniós tisztviselők szerint azonban annyira biztosnak látszik Juncker megválasztása, hogy ez a kompromisszum is lekerülhet a napirendről. Az EB-elnök jelölését előkészítő Herman Van Rompuy, az Európai Unió elnöke korábban elhalasztotta volna a döntést, ám brüsszeli hírek szerint immáron ő is a jövő heti szavazás mellett van.

Merkel csütörtökön találkozik Helle Thorning Schmidt dán miniszterelnökkel, akit esélyesnek tartanak Rompuy utódjának. A dán politikus Neil Kinnock volt brit munkáspárti vezető menye, ezért jó kapcsolatokkal rendelkezik Londonban. Találgatások szerint az unió külügyi főmegbízottja az Oxfordban végzett Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter lehet.