BUX
40143

Borulhat a bevándorlási alku már az első napon

Görögország nem kapta meg azt az uniós támogatást, amelynek segítségével teljesíthetné a Törökország és az EU között a múlt hét végén létrejött bevándorlási alku rá eső részét. Eközben tovább áramlanak a menekültek Európa felé, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy elvileg "posta fordultával" visszaküldik őket.

Napi.hu, 2016. március 21. hétfő, 19:07

Kaotikus állapotokat találtak a New York Times újságírói a bevándorlás Európai frontvonalában, a görögországi Leszbosz szigetén, ahol a Törökországból érkező menekültek nagy része partot ér. Az EU-török csúcson a múlt hét végén elfogadott megállapodás szerint vasárnap nulla órától a törököknek le kellett volna zárniuk az életveszélyes tengeri vándorlási útvonalat.

Ezzel egyidejűleg Görögország megkezdhette volna a zárlaton mégis átjutó, menedékjogra nem jogosult menekültek visszaküldésének előkészítését. Ehhez képest az amerikai lap újságírói azt tapasztalták, hogy a bevándorlók továbbra is jönnek, a fogadásukra és az ügyeik elintézésére szolgáló adminisztratív intézményrendszer viszont továbbra is hiányos.

Fogalmuk sincs

Az EU 2300 rendőrt és a menekültügyek kezelésében jártas tisztviselőt ígért, ám ők még nem érkeztek meg. Ezzel szemben a határidő lejárta után 875 bevándorló érkezett gumicsónakokon - derült ki az athéni kormány adataiból. Az út alatt két gyermek megfulladt és két felnőtt is meghalt.

A Leszboszon partra szálló emberek nagy részének fogalma sem volt az EU-török egyezségről, amely gyökeresen megváltoztatja az esélyeiket arra, hogy bejussanak Európába. Ehhez elvileg előbb vissza kell kerülniük Törökországba, ahonnan egy részük - évente összesen 72 ezer ember - közvetlenül bebocsátást kaphat.

Semmi sem változott

Eközben hétfőn megérkeztek a görög szigetekre azok a török tisztviselők, akik részt vesznek a megállapodás ellenőrzésében - idézte az athéni ekathimerini.com az AP jelentését. Ez a forrás is úgy értesült, hogy a görög hatóságok egyelőre nem tudják végrehajtani a megállapodásba rájuk háruló kötelességeket. Megerősítették azt is, hogy a törökök sem tudták csökkenteni a tengeren érkezők számát.

A görög hatóságok elkezdték hatezer ember áttelepítését a szigetekről először a szárazföldi kikötőkbe, majd ezekből tovább az ország belsejében lévő menekülttáborokba. Hivatalos adatok szerint összesen ötvenezren rekedtek görög földön, akik ötöde a macedón-görög határon zsúfolódott össze, miután a volt jugoszláv tagköztársaság lezárta az átkelés lehetőségét.

Verekedés

A tervek szerint, ha kiürülnek a migrációs központok, akkor a továbbiakban átalakul a funkciójuk: az illegális bevándorlók menekültkérelmeinek feldolgozását szolgáló intézmények kapnak bennük helyet. Ehhez - elvileg - át kell jutniuk a közös európai határvédelmi szervezet, a Frontex, illetve a NATO haditengerészeti erői és török parti őrség alkotta falanxon.

A megállapodás szerint minden érkezővel egyenként foglalkoznak, és aki nem felel meg a menekültekkel kapcsolatos kritériumoknak, azt két héten belül visszaküldik. A Görögországba érkező menekülteknél a korábbinál jóval erősebb rostát jelent, hogy Törökországot biztonságos harmadik országnak minősítették, így csak azokat nem fogják visszaküldeni, akiknek a biztonsága tényleg nem biztosítható Törökországban (pl. kurd menekült).

Kérdés, mi lesz addig, amíg ez a mechanizmus beindul. A görög táborokban fokozódik a feszültség, miután sokan hetek óta várnak arra, hogy történjen valami. Afgán és szíriai menekültek pénteken összeverekedtek Pireuszban, és nem ez volt az első ilyen eset.

Az elnök megint beszólt
Recep Tayyip Erdogan török államfő a múlt hét végi bírálata után hétfőn ismét az Európai Uniót ostorozta azért, mert bírálja országát az emberi jogok megsértéséért és a média korlátozásáért. Az elnök szerint Európa, amely nem képes biztosítani a menekültek jogainak érvényesítését és támogatja a kurd lázadókat, jobb, ha hallgat. Erdogan szerint az ankarai kormány csak azért ment bele az EU-val kötött megállapodásba, hogy elejét vegye a szíriai menekültek megalázó kezelésének az európai határok mentén.

Még nincs sok értelme még értékelni

A német kormány szóvivője hétfőn Berlinben az új rendszert érő kritikákkal kapcsolatban kijelentette: a megállapodás legfontosabb pontjának életbe lépése után "36 órával nincs sok értelme mérleget vonni". Steffen Seibert szerint a mechanizmus beindítása nagyszabású szervezési, logisztikai feladat, és a német kormány teljes erővel dolgozik annak megoldásán. Biztosan eltelik még néhány nap, mire az uniós tagországokból megérkeznek a görög szigetekre a helyi hatóságokat támogató menekültügyi szakemberek, tolmácsok, rendőrök és technikai eszközök, berendezések.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: helyes döntés volt a visszaküldésről rendelkező szabály vasárnapi bevezetése, az pedig mindig is világos volt, hogy a visszaküldéshez szükséges szakemberek nem az első naptól kezdve állnak rendelkezésre Görögországban. Ugyanakkor a megállapodás életbe lépése "világos és fontos üzenet, azt jelenti, hogy új szakasz kezdődött a migrációban, egy olyan szakasz, amelyben nemcsak drága és életveszélyes megbízni az embercsempészekben, hanem értelmetlen is", mert az illegális migráció az Égei-tengeren keresztül már nem járható út Európába - mondta Seibert, aki egyben reményét is kifejezte, hogy a megállapodás révén sikerülhet "drasztikusan visszaszorítani, talán meg is szüntetni az illegális migrációt az Égei-tengeren, és véget vetni az embercsempészek embertelen üzletének".

Az EU és Törökország pénteki megállapodása fontos döntés, nagy előrelépés, azt jelenti, hogy "Európa végre közösen cselekszik és közösen vállal felelősséget" - emelte ki. A Törökországból befogadandó szíriai menekültek tagországok közötti szétosztásával kapcsolatban kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Szlovákia és Magyarország ugyan "más úton akar járni", de a többi 26 tagország "nagyon világosan kifejezésre juttatta szándékát", hogy részt vesz a megállapodás végrehajtásában.

Johannes Dimroth, a belügyminisztérium szóvivője a Frankurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi lap értesülését megerősítve elmondta, hogy a kormány 100 menekültügyi szakembert és 200 rendőrt ajánlott fel az egyezmény végrehajtásának támogatására.