Brexit - egyheti bért bukott minden dolgozó

Londoni pénzügyi elemzők számításai szerint a brit EU-tagsági népszavazás sokkjához közvetlenül köthető fontgyengülés és az ebből eredő inflációs gyorsulás reálbér-eróziós hatása máris csaknem egyheti munkabértől fosztotta meg az átlagos brit alkalmazottat - írja az MTI.
Szász Péter, 2017. november 20. hétfő, 19:45

A London School of Economics gazdaságkutató intézete modellszámításokkal kimutatta, hogy a tavalyi referendum váratlan piaci és reálgazdasági sokkja - főleg a font hirtelen gyengülése - a népszavazás utáni egy évben, 2017 júniusáig 1,7 százalékpontnyi halmozott inflációs gyorsulást eredményezett ahhoz az ütemhez képest, amely e sokk nélkül ugyanezen időszakban várható lett volna.

A tanulmány szerint ebből az következik, hogy 2017 júniusában a brit alkalmazotti reálbérek átlagosan 1,7 százalékkal alacsonyabbak voltak annál szintnél, amelyet a brexit-népszavazás sokkjához köthető pótlólagos infláció nélkül addig elérhettek volna. Ez egyenértékű azzal, mintha az átlagos brit alkalmazott éves fizetése 448 fonttal (csaknem 160 ezer forinttal) csökkent volna. A CEP számításai szerint ez majdnem egy teljes munkahét - pontosan 4,4 munkanap - átlagos bérezésének megfelelő veszteség minden egyes alkalmazott esetében.

A tanulmány szerint - hacsak a brit EU-tagság megszűnésének nem lesz valamilyen mechanizmus alapján jövőbeni reálbéremelő hatása - ez a veszteség nem pótolható. A kutatóintézet közgazdászai szerint ez a hatásmechanizmus elsősorban az import drágulása révén érvényesül.

A Centre for Economic Performance számításai alapján az inflációs kosár egyes termékcsoportjain belüli importhányad minden 10 százalékpontnyi emelkedése 0,71 százalékponttal emelte az inflációs ütemet a brit EU-tagságról tartott tavaly júniusi népszavazás utáni egy évben.

A teljes kosárra számolt tizenkét havi brit infláció meredeken gyorsult a referendum óta: tavaly júniusban 0,4 százalékos, idén októberben 3 százalékos éves inflációt mértek Nagy-Britanniában.

A Bank of England november elején, tíz év után először felemelte alapkamatát, 0,25 százalékponttal 0,50 százalékra növelve az irányadó rátát. A brit jegybank indoklása szerint a következő években elfogy a brit gazdaságban még meglévő csekély kapacitástöbblet is, és ennek hatására valószínűleg erősödni fog a hazai eredetű inflációs nyomás.

A brit kormány által a Bank of England számára előírt éves inflációs cél 2 százalék.

HOZZÁSZÓLÁSOK