BUX
39709

Brexit: még várnia kell a briteknek

Addig nem kezdhet tárgyalásokba a brit kormány az Egyesült Államokkal kötendő kétoldalú kereskedelmi egyezményről, amíg a szigetország ki nem lép hivatalosan az Európai Unióból - szögezte le Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn Brüsszelben.

MTI, 2017. január 16. hétfő, 18:59

Mogherini erről az uniós külügyminiszterek tanácskozását követően beszélt, miután egy interjúban Donald Trump megválasztott amerikai elnök egy gyorsan megkötendő kereskedelmi szerződést ajánlott Londonnak. "Teljesen egyértelmű az EU részéről, hogy amíg egy ország tagja az uniónak - márpedig az Egyesült Királyság jelenleg még annak számít -, addig semmilyen harmadik állammal nem folytathat kétoldalú kereskedelmi tárgyalásokat" - jelentette ki Mogherini a sajtótájékoztatóján.

"Ez benne van a szerződésekben, amelyek minden egyes tagállamra egyaránt vonatkoznak egészen a tagságuk legutolsó napjáig" - fogalmazott. Újságírói kérdésre válaszolva hozzátette, hogy ezzel Boris Johnson brit külügyminiszter is egyetért.

Mogherini emellett visszautasította Trump azon állítását, miszerint más tagállamok is követni fogják a brit példát és távoznak az EU-ból. "Úgy gondolom, hogy az Európai Unió egyben fog maradni, erről 100 százalékosan meg vagyok győződve" - közölte. "Tiszteletben tartom az Egyesült Államok leendő elnökének véleményét, de az EU rendben lesz a jövőben" - mondta.

Johnson korábban kijelentette, hogy az amerikai-brit kereskedelmi megállapodás, amelynek létrejötte felől nincsenek kétségei, mindkét fél számára előnyös lesz.

A pénteken hivatalba lépő amerikai elnök a The Times című brit napilapnak adott interjúban úgy vélekedett, hogy a szigetország "remekül teljesít majd" az EU-tagság megszűnése után.

Az Egyesült Királyságban június 23-án tartottak népszavazást arról, hogy az ország továbbra is az unió tagja maradjon-e. A végeredmény szerint a szavazáson részt vett brit választók 52 százaléka szavazott a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra.