Visszaléphet-e alelnökjelöltje javára Donald Trump az amerikai Republikánus Párt elnökjelöltje azt követően, hogy egy 2005-ös videón alpári hangon beszélt a nőkről, amiből irdatlan botrány kerekedett? - teszik fel a kérdést szakértők CNN tudósításai szerint. Hiába kért bocsánatot, még saját alelnökjelöltje, Mike Pence, Indiana állam kormányzója is elhatárolódott tőle.

Ezzel csak követte a párt számos vezető politikusát, akik visszavonták támogatásukat jelöltjüktől. Többen felszólították, hogy lépjen vissza Pence javára.

Válaszul Trump több sajtóorgánumnak is azt nyilatkozta: ki van zárva, hogy kiszálljon a versenyből. Elemzők a republikánus párt politikai öngyilkosságának tartanák, ha most visszaléptetnék az elnökjelöltet. A szavazólapok többsége már elkészült. Egy hónap van hátra az elnökválasztásig. Képtelenség pótolni Trumpot.

Már korábban elszúrta

A szakértők egy része már a botrány előtt is biztosra vette, hogy Donald Trump elveszti az elnökválasztást. Persze mindenkinek az az érdeke, hogy szorosnak tüntesse fel az amerikai elnökválasztási küzdelmet. A médiának, mindenekelőtt, hiszen akkor tudja fenntartani a verseny iránti érdeklődést, ha az izgalmas. A jelölteknek szintén fontos hogy szorosnak látszódjon a meccs, mert ez erősíti választóik szavazási kedvét.

Az amerikai társadalom éles megosztottsága szintén azt az érzést erősíti, hogy az elnökjelöltek késhegyig menő csatát folytatnak egymással. Mármint ez a látszat. Valójában mindez nem igaz - derült ki abból a cikkből, amelyben Steve Goldstein, a MarketWatch pénzügyi portál vezető publicistája latolgatta - még a botrány előtt - az esélyeket.

Sima ügy

Szerinte Hillary Clinton volt külügyminiszter, a Demokrata Párt jelöltje az elektorok számát tekintve kényelmesen elpáholja ellenfelét, Donald Trump ingatlanbefektetőt, a republikánusok indulóját a november eleji választáson. Az egyéni szavazatok szintjén közepes egy számjegyű különbség jöhet ki a javára. Ezt az állítást a publicista az eddigi és a várható történések összefoglalójával támasztja alá.

Konvenciók

A Trump vezényletével tartott republikánus konvenció július közepén attól volt hangos, hogy a résztvevők jelentős része börtönbe akarta küldeni Clinton és az ingatlanmágnás kijelentette, hogy ő a jog és a rend megtestesítője. Ezzel szerzett némi előnyt ellenfelével szemben.

Ez aztán méretes hátránnyá változott, miután Clinton sokkal jobb elnökjelölő konvenciót hozott össze és Trump ezt követően hatalmas médiavisszhang közepette sértegette a demokraták tanácskozásán felszólaló muszlim házaspárt, akik fia amerikai állampolgárként az iraki háborúban halt hősi halált.

Fel és le

Ezt követően a nyár utolsó hónapjában visszakapaszkodott, részben annak köszönhetően, hogy jobb vezetőket választott kampányának élére, részben pedig annak, hogy hallgatva rájuk fegyelmezettebb magatartást tanúsított, tartózkodott szokásos beszólásaitól, amelyekkel ellenfeleit és különböző társadalmi csoportokat sérteget.

Mindezt azonban újra elvesztette, miután felkészületlenül, kaotikus produkciót nyújtva vett részt az elnökjelöltek első vitáján. Belelépett a Clinton által állított összes csapdába, védte a védhetetlent.

Ráadásul az ezt követő hetet a vitán felmerült egyik századrangú kérdés, egy szépségkirálynő súlyfeleslegére 20 évvel korábban tett otromba megjegyzésének magarázgatásával töltötte, ahelyett hogy mélyen hallgatott volna róla.

Külső csapás

Aztán október első napjaiban minderre rápakolt egy lapáttal a New York Times cikke, amelyből kiderül, hogy módja volt legálisan elkerülni az adófizetést 18 éven át, pusztán azért, mert 1995-ben majdnem egymilliárd dollár veszteséget számolt el ingatlanbefektetésein. A nem teljesen épeszű törvény ugyanis lehetővé tette, hogy ezzel szemben évről évre leírja jövedelemadója egy részét.

A találgatást nem tagadta, és továbbra sem hajlandó nyilvánosságra hozni adóbevallását, ami az amerikai elnökjelöltek 40 éves hagyományával megy szembe. Ezek után csak legelszántabb hívei gondolják azt, hogy nincs rejtegetnivalója, márpedig ezek kevesen vannak ahhoz, hogy szavazataikkal győzelemhez juttassák.

Így is áll

A közvélemény-kutatások visszatükrözik ezt a teljesítmény. A legfrissebb arizonai felmérés szerint például ebben rendpárti államban, amelynek lakói a legtöbbet panaszkodnak Trump kedvenc püfölőgépeire, a mexikói bevándorlókra, Clinton vezet.

Pennsylvaniában, ahol a republikánus jelölt szabadkereskedelem-ellenes kirohanásai találhatnak értő fülekre a munkahelyük külföldre településétől félő emberek körében, a demokrata jelölt 10 százalékponttal veri.

Ahhoz, hogy Pennsylvania megszerzése nélkül nyerjen, hoznia kellene Floridát, Ohiót, Észak-Karolinát, Arizonát, Coloradót és Nevadát. Ezek közül kettőben áll jobban, mint ellenfele - derült ki a RealClearPolitics mutatójából, amely átlagolja a közvélemény-kutatási eredményeket.

Goldstein szerint ennek tükrében csak két kérdés marad. Mekkora különbséggel nyer Clinton, illetve milyen rendkívüli fejlemény miatt veszítheti el a meccset annak ellenére, hogy kezében van a győzelem.

Viták, gazdaság

Van még két elnökjelöltvita, amelyen Trump jobban szerepelhet, mint az elsőn. Csakhogy ezek nézettsége jóval elmarad az első összecsapásétól, és aligha valószínű, hogy Clinton teljesítménye romlana. (Ha valamiben nagyon jó, akkor az az ilyen szemtől szembe viták kezelése.)

Jöhetne valamilyen kellemetlen gazdasági adat, ami a változás mellett kampányoló Trump malmára hajtaná a vizet, ám ennek éppen ellenkezője történik. A fogyasztói bizalom 2011-es mélypontja óta nő, a foglalkoztatás szintén, a bérek, ha lassan is, de emelkednek, a benzin olcsó, semmi váratlan esemény nincs a láthatáron.

Terror, lázadások

Történhet valamilyen nagyobb terrortámadás, sok áldozattal, amely megint csak a kemény kéz politikáját hirdető republikánus jelöltnek kedvezne, szemben Clintonnal, aki "csak" a titkosszolgálatok költségvetésének bővítését ígéri. Beszélhetne arról, hogy ő megmondta, ám nem valószínű, hogy ezzel az erre az üzenetre fogékony embereken túl - akiket már megnyert magának - sokkal több hívet szerezne.

A faji feszültségek szintén kiéleződhetnek, újabb erőszakos eseményekről szóló tudósítások áraszthatják el a tévéhíradókat, ám ezekkel ugyanaz a helyzet, mint az előbbivel.

Egészség, meglepetés

Megtépázta a volt külügyminiszter imázsát, hogy egy szeptember 11-ei megemlékezésen rosszul lett, majdnem elájult, úgy kellett betuszkolni a rá várakozó autóba. Trump folyamatosan azt állítja, hogy gyenge lábon áll. Csakhogy Clinton azóta magához tért, a vitán erőteljesebbnek látszott ellenfelénél. Ha csak valamilyen oknál fogva nem válik "zombivá" a kampány végére, ezt a kártyát sem lehet kijátszani ellene.

Elvileg előjöhet valami Clinton e-mail-ügyében vagy a családi alapítvány állítólagos korrupciójával kapcsolatban. A republikánus jelölt kampánya az elmúlt időszakban ezekre az ügyekre koncentrált, ám ezzel van egy kis bibi. Trump képtelen bebizonyítani, hogy kevésbé felelőtlen és korrupt lenne, mint ellenfele. Egész ingatlanfejlesztői életpályája kétségeket ébreszt üzleti-emberi tisztességével kapcsolatban.

Oroszok, felmérések

Végül elbukhat az első nő amerikai elnökjelölt azon, hogy orosz hackerek meghekkelik a választási rendszert, és Trumpot hozzák ki győztesnek. Maradjunk abban, hogy ez egy elméleti lehetőség.

Persze, ahogy legutóbb a júniusi brit névszavazáson, a közvélemény-kutatók ismét felsülhetnek. Akkor az előrejelzések az EU-ban maradás pártiak győzelmét jósolták, ám a Brexit-pártiak nyertek.

Az okok ismertek: előtérbe kerültek az emberek félelmei a bevándorlóktól, a terroristáktól, a szabadkereskedelemtől, ami elviszi a munkahelyüket. Erősebb volt józan eszüknél vak nacionalizmusuk és elitellenességük. Mindez csupa olyan dolog, amikkel Trump is házal a szavazóknál.

Az üzenet

Egy amerikai konzervatív politikus hitelesen építhetne az embereknek ezekre az aggodalmaira. A félelmeikre, amelyeket részben anyagi helyzetük bizonytalansága, részben a szociális feszültségek, részben a megfoghatatlan globalizáció okozta kézzel fogható változások keltenek.

Azonban nem Trump ez az ember. Nem elég fegyelmezett ehhez, túlságosan vágyik a figyelemre és nem tudja kontrollálni az érzelmeit. Ezt bizonyította a tíz évvel ezelőtt készült videóval is. Ezért a Clintonnal folytatott meccsének vége. Lehet csomagolni.