Rahm Emanuel azt mondta, "nem hagyjuk magunkat az értékeink megváltoztatására rákényszeríteni, befogadó város vagyunk, és az is maradunk". A vonatkozó keresetet hétfőn nyújtják be - írta az MTI-re hivatkozva az inforadio.hu.

Illetékesek szerint Washington új pályázati feltételeket készül bevezetni a közbiztonság fejlesztését szolgáló támogatások odaítélésénél, elvárva a pályázó városoktól, hogy osszák meg információikat a szövetségi bevándorlási hatóságokkal. A város vezetői ugyanakkor azt állítják, hogy a tervezett feltételek alkotmánysértőek. Chicago tavaly mintegy 2,3 millió dollárhoz (hozzávetőleg 590 millió forinthoz) jutott az ilyen célú szövetségi támogatásból, s az összeget rendőrségi gépjárművek beszerzésére fordította.

Az Egyesült Államokban menedékvárosoknak nevezik azokat a településeket, amelyek illegális bevándorlókat fogadnak be.

Donald Trump egyik első, január 25-én kelt elnöki rendelete értelmében a republikánus kormányzat megvonja a szövetségi támogatást ezektől a városoktól, ha nem működnek együtt a szövetségi bevándorlási és rendfenntartó erőkkel az illegálisan ott-tartózkodók kitoloncolásában.

Jeff Sessions igazságügyi miniszter tíz napja megismételte, hogy a szóban forgó nagyvárosok dollármilliókat fognak veszíteni a szövetségi támogatások elosztására létrehozott új pályázati rendszerben, ha nem toloncolják ki az illegális bevándorlókat.

Ian D. Prior, az igazságügyi minisztérium szóvivője, akitől újságírók reagálást kértek Rahm Emanuel bejelentésére, vasárnap e-mailes válaszában azt írta: "2016-ban több embert öltek meg Chicagóban, mint New Yorkban és Los Angelesben együttvéve. Úgyhogy különösen tragikus, hogy a polgármestert kevésbé aggasztják ezek a megdöbbentő számok, mint az, hogy az idejét és az adófizetők pénzét bűnöző idegenek védelmére költse, még nagyobb kockázatnak téve ki Chicago közbiztonságát."