BUX
39279

Cigistop jön a román vendéglátásban

A környező országoknál jóval későbben, de Romániában is életbe lép a szórakozóhelyekben a dohányzási tilalom.

Barabás T. János, 2016. március 7. hétfő, 17:39

Romániában március 16-án lép hatályba a dohányzásellenes törvény, de ezt közel sem kíséri olyan felháborodás és ellenállás, mint például Bulgáriában, bár miatta a vendéglátóipar mintegy 5 százalékos forgalomcsökkenéssel számol.

A mérsékelt reagálás meglepő, hiszen mint a maszol.ro írta, a romániaiak mintegy negyede dohányzik, az 5 millió nikotinista évente 13-14 milliárd lejt költ a szenvedélyére. A piacot három multinacionális vállalat, a Philip Morris, a British American Tobacco és a Japan Tobacco International uralja. A cégek képviselői egyelőre elzárkóztak annak felbecsülésétől, hogy mennyire fogják megérezni a dohányzási tilalmat.

A vendéglátóipari vállalkozók a forgalom kismértékű csökkenésére számítanak. Cseke Róbert, a Kolozsvár központjában található Soviet nevű bár tulajdonosa reméli, hogy a visszaesés nem éri el a 10 százalékot. Emlékeztetett, hogy a törvény életbe lépésének másnapján meg lehet majd nyitni a teraszokat, őszig pedig a dohányosok szerinte meg fognak barátkozni az új helyzettel.

Inkább azt tekintik problémának, hogy a sörözők és bárok bevételének nem elhanyagolható részét a cigarettaeladás teszi ki, valamint az a pénz, amit a dohányipari vállalatoktól promóciós akciók fejében kapnak. A dohányzási tilalom életbe lépését követően ezek a bevételek számottevően csökkenni fognak, ám hogy milyen mértékben, azt egyelőre csak találgatni lehet.