Majdnem az első perctől azzal töltötték vitájukat az amerikai elnökjelöltek, hogy egymást vádolták, idézve ellenfelük korábbi kijelentését, így kevesebb idő jutott arra, hogy politikai terveikről beszéljenek - írja a Bloomberg tudósításában. Ráadásul ez utóbbival kapcsolatban csak kampányígéreteik megismétlését hallhatták az érdeklődők.

Nők

A moderátor megkérdezte Trumpot mit ért azon, hogy ellenfele nem néz ki úgy, ahogy elnöknek kéne, és nem is elég erélyes az ország vezetéséhez? Erre elismételte, hogy egyszerűen így gondolja. Látta hogyan viselkedett külügyminiszterként, vagy 11 órás kongresszusi meghallgatásán. Ezek alapján alakította ki ezt a véleményét.

Erre megkapta az este talán legkeményebb válaszát. Clinton emlékeztetett rá, hogy olyan valaki tesz rá megjegyzést, aki malacnak, kétbalkezesnek és kutyának titulált nőket, megjegyezte, hogy a terhesség kényelmetlen a munkaadóknak, illetve állást foglalt amellett, hogy a nők nem érdemelnek akkora fizetést, mint a férfiak, hacsak nem végeznek olyan jó munkát, mint ők.

Adósságok

Ahogy egymás gyengéit keresték a republikánus jelölt ellenfele e-mail-botrányáról beszélt, felszólítva Clintont, hogy hozza nyilvánosságra mind a 33 ezer levelet, amit külügyminiszterként a saját e-mail-rendszerében intézett el. A demokrata jelölt erre megkérdezte tőle: miért nem hozza nyilvánosságra adóbevallását. Mindkét esetben a vád: a jelölt rejteget valamit a nyilvánosság elől.

Végső soron a CNN értékelése szerint Clinton kényszerítette védekezésre Trumpot az adóbevallása ügyében (szemben az e-mail-üggyel, amely vizsgálatot vont maga után, erről semmit sem tudunk), a nőkre tett megjegyzéseivel kapcsolatban és a faji kérdésben. Egy kommentátor szerint a volt külügyminiszter legfőbb erénye az volt, hogy korábbi kijelentésével szembesítette ingatlanbefektető ellenfelét.

A produkció

Clinton a CNN értékelése szerint a legjobb formáját hozta: végig mosolygott, Trump legkeményebb beszólásai alatt is. Megvillantotta szarkasztikus humorát. Energikus volt, rácáfolva ellenfele vádjára, hogy egészségi gondjai vannak.

Trumpnak volt néhány jó megjegyzése a gazdasággal és a foglalkoztatással kapcsolatban, azonban a vita rámutatott arra, hogy hajlamos a tévedésekre, a pontatlanságra, még egy olyan egyszerű állítás esetén is, mint hogy támogatta-e a 2003-as iraki háborút. (Azt mondta nem, pedig nyilvánosan támogatta.)

És eközben több mint ötvenszer félbeszakította ellenfelét, az USA első nő elnökjelöltjét. A vita után a sajtószobában azt mondta: elégedett a teljesítményével.

Számok

A CNN felmérése, amit a vita nézői körében készítettek, Clinton fölényes győzelmét mutatja. Összességében a megkérdezettek 62 százaléka szerint a demokrata jelölt nyerte a vitát, míg republikánus ellenfele csak a válaszadók 27 százaléka szerint győzött. Még nagyobb különbség, 68-27 százalék jött azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy ki ért jobban azokhoz a feladatokhoz, amelyek egy elnökre várnak.

Ki végezné jobban a dolgát elnökként? Erre a kérdésre a válaszadók 67 százaléka Clintont jelölte meg és csak 32 százalékuk szavazott Trumpra. Még fontosabb, hogy 55 százalékuk szerint a republikánus jelölt biztosan rosszul végezné a dolgát.

A gazdaság kérdésében kisebb a különbség. A felmérés részvevőinek 51 százaléka látta úgy, hogy Clinton jobban ért ehhez a kérdéshez, míg 47 százalékuk Trumpot látta jobbnak.

Arra a kérdésre, hogy a vita alapján kire szavazna a válaszadó a november 8-ai elnökválasztáson a megkérdezett 34 százaléka Clinton, 18 százaléka Trumpot jelölte meg, míg 47 százalékuk egyiket sem választaná. A szócsatát 100 millió ember nézte a tévében.