BUX
39279

Csalódást okozott Németország

Németország hazai összterméke (GDP) a második negyedévben a vártnál kisebb mértékben nőtt és reálértékben 0,1 százalékkal haladta meg az első negyedévit szezonális és munkanap-kiigazítással, illetve 2,7 százalékkal volt több az egy évvel azelőttinél munkanap-kiigazítással.

MTI-Eco, 2011. augusztus 16. kedd, 08:23

A német szövetségi statisztikai hivatal keddi közleménye emlékeztetett, hogy az első negyedévben a növekedés 1,3 százalékosra gyorsult negyedéves összehasonlításban a tavalyi utolsó negyedévi 0,5 százalékról, illetve 4,7 százalékosra 3,7 százalékról éves egybevetésben. Az adatokat kedden felülvizsgálták, korábban a hivatal 1,5 százalékos negyedéves, illetve 4,9 százalékos éves növekedést tartott nyilván az első negyedévről.

Munkanap-kiigazítás nélkül a második negyedévben 2,8 százalékkal volt nagyobb a német GDP az egy évvel korábbinál, miután az első negyedévben 5,2 százalékkal, a tavalyi utolsó negyedévben 3,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Tavaly a német GDP 3,6 százalékkal nőtt munkanap-kiigazítással. Előzőleg, 2009-ben 5,1 százalékkal visszaesett. Ezeket az adatokat is módosították: eddig a tavalyi növekedést 3,5 százalékosra, a 2009-es visszaesést 4,7 százalékosra becsülte a hivatal.