BUX
35599

Csapdahelyzetben Magyarország - itt szipolyozzák ki a legjobban a munkaerőt?

Látványosan zajlott 2008-2010-ig a kelet-közép-európai régió béreinek felzárkóztatása a nyugati bérszinthez. Ám ez a folyamat a válságot követően elakadt és elkezdődött a "lemorzsolódás", amely az összes régiós ország közül Magyarországon volt a legkomolyabb. A bérek csekélyebb mértékben fejlődtek, mint azt az érintett országok gazdasági lehetőségei megengedték volna - derül ki a brüsszeli Európai Szakszervezeti Kutatóintézet (ETUI) tanulmányából. A helyzet ugyanakkor tág lehetőséget is kínál arra, hogy a későbbiekben nagyobb arányú bérfejlesztések kezdődjenek.

K. Kiss Gergely, 2017. június 19. hétfő, 19:34

Az 1990-es évek közepétől egészen a 2008-as válságig - amelyet a külföldi-működőtőke beáramlás virágkorának is lehetne nevezni - nagyon látványos volt a bérfelzárkóztatás a közép- és kelet-európai (KKE) régióban. Különösen euróban kifejezve történt nagyon komoly bérdinamika, hiszen a reálbérek növekedésén kívül érezhető volt a felértékelődő árfolyamok hatása is, legalábbis a bő két évtizedes időszakot összességében vizsgálva - állapította meg Galgóczi Béla, a brüsszeli Európai Szakszervezeti Kutatóintézet (ETUI) senior kutatója, a Miért szükségszerű Közép-Kelet-Európában megemelni a béreket? című munkaanyag bemutatóján.

A tanulmányban - az OECD és a régiós országok nemzeti bankjainak adatai alapján - kiszámolták, hogy miként zajlott a kelet-európai országokban az euróban mért éves bruttó átlagbér növekedése Németországhoz viszonyítva, az 1993-2015-ös időszakban. Csehországban például a bérszint 1993-ban még csak a németországi szint 8,3 százaléka volt, ehhez képest 2010-re annak 35,1 százalékára emelkedett (ez volt a csúcsszint), majd 2015-re 30,9 százalékára csúszott vissza. A magyar bérek felzárkóztatási aránya ettől enyhén elmaradt, de így is nagyon jelentős: az 1993. évi német átlagbérek 10,5 százalékáról (amely az akkori cseh szint fölött volt), 2008-ra annak 31,9 százalékára nőtt. Ezt követően azonban elkezdődött a magyar átlagbérek csökkenése: 2010-re már csak a német szint 29,7 százalékát tette ki, miközben 2015-re már csak a 25,1 százaléka volt. Ez az erősen növekvő, majd a krízis után valamelyest visszaeső trend hasonló volt az egész régióban - például Lengyelországban is - ám a 2008 utáni csökkenés hazánkban volt a legnagyobb.

A viszonyítási pontként vett Németország bérgörbéje "lapos": a vizsgált időszakban nem nőttek jelentősen a bérek - hangsúlyozta Galgóczi. Így 2010-ben a német reálbér 0,9 százalékkal volt magasabb, mint 2000-ben. Eközben a régiónk ezt bőven túlszárnyalta, Litvániában például 62 százalékkal. Egyes országokban - így a Balti-államokban és a nagyon mélyről induló Bulgáriában - mostanra újra visszaállt a felfelé mutató trend, ám a régió egyéb területein lényegesen lelassult a felzárkóztatás. Tényleges csökkenést két országban - Magyarországon és Romániában - tükröznek a reálbérek, a 2016-os évet 2008-cal összevetve: nálunk 8, míg szomszédunknál 4 százalékos volt a hanyatlás.

Az EU tehet a csúnya visszaesésről?

A válságot megelőző időszakban a régióban döntő részében rendre túllőtt a kollektív szerződésben foglaltaknak a béremelkedés. A migráció is elég komoly szerepet játszott benne. az FDI is. Ez ritka eset,, általában az ellenkezője igaz, például Németországban - magyarázzák.

Ám a válság után, a bérvisszafogás következtében a fizetések emelkedése rendre elmaradt - Bulgária kivételével - a termelékenység növekedése mögött, az EU makroökonómiai adatbázisa alapján (AMECO) mérve. A KKE-régióban, a válság utáni időszakban általános gyakorlattá vált a bércsökkentés és a bérmérséklés - állítják a tanulmányban és nem csak azokban az országokban - például hazánkban - ahol egy IMF-EU mentőcsomag feltételeit kellett teljesíteni. Sőt, az ETUI szerint mindez éppen akkor történt, amikor (hosszabb távon tekintve) a térség alacsony bérekre épülő versenyképességi modellje elérte határait.

Az EU máig irányadó válságkezelési stratégiája szerint ugyanis a bérdinamika egy alapvető probléma, amit korlátozni kell. Ez Galgóczi szerint a helyzet leegyszerűsítése, hiszen a versenyképesség hiányának sokkal inkább a gazdasági szerkezethez van köze (Görögország és Portugália esetében az exportlehetőségek hiánya, Spanyol-, és Írországban az ingatlanbuborék) semmint a bérnövekedéshez, mégis ez lett a fő narratíva.

A dél-európai országokkal szemben a KKE-régió országainak valójában a bérnövekedés ellenére sincs költség alapú versenyképességi problémája, a tanulmány szerint. Az effektív reálárfolyam (REER), amely az Európai Bizottság szerint a versenyképesség legfontosabb mutatója: 2000 és 2010 között Szlovákiában és Csehországban mindössze 41,5, illetve 54,2 százalékos növekedést mutatott, míg Magyarországon csak 13 százalékkal emelkedett. Ez az irányadó értelmezés szerint ennek azt kellene jeleznie, hogy az érintett országok versenyképességi pozíciói romba dőltek, pedig ezeknek az államoknak a kereskedelmi egyenlege pozitív, exportjuk, piaci részesedésük növekedett, ami pedig azt tükrözi, hogy az uniós feltételezése nem helyes - állapította meg Galgóczi.

Nem diktátum, pedig úgy hat

Ám az EU Szemeszter országspecifikus ajánlásai szerint - amelyek a nemzetközi döntéshozókra komoly nyomást tudnak gyakorolni - a korábbi béremelések nem fenntarthatóak és a KKE-régió országait a eurozóna déli perifériájához hasonlóan versenyképességüket elvesztő országoknak tekintették. Azokban az országokban, ahol az EU-IMF mentőcsomagja nyújtott pénzügyi támogatást, a bércsökkentés, a készenléti hitellehetőségekből való részesedés feltétele volt - emlékeztetnek.

Lettországban, Magyarországon és Romániában közvetlen beavatkozás történt: a kormányok csökkentették, illetve befagyasztották az állami szféra béreit, valamint a minimálbért, majd a bérmegállapodás intézményeinek szerkezeti reformjaival növelték a bérek lefelé irányuló rugalmasságát. (Magyarországon ilyen volt például a Munka törvénykönyve 2012-es módosítása. Az Orbán-kormány egyébként az EU/IMF-csomag "diktátumai" nélkül is folytatta a munkaerő leértékelésének politikáját).

A programokban résztvevő országok vállára tehát erős külső nyomás nehezedett, de a bérmérséklés trendjét más országok is követték - például Csehország és Szlovákia - anélkül, hogy bármilyen konkrét nyomás, vagy ajánlás erre késztette volna őket.

Nagyon termelékeny a magyar munkaerő - vesztére

Az ETUI tanulmánya szerint a régióban, a "kényszerű" alacsony bér profil mára a jövő fejlődésének korlátjává vált, mert visszafogja a belső keresletet, s egyben a növekedést is. Ennél is fontosabb azonban, hogy a régiót a nemzetközi munkamegosztásban alárendelt és függő szerepben tartja, mert alacsony hozzáadott értéktartalmú összeszerelésre és beszállítói tevékenységekre épül, melynek nincs a jövőben perspektívája.

Az alacsony -bér alapú "versenyképességi modell" nem volt egy aktív stratégiához köthető, de a régió ennek foglyává vált. Olcsó, alacsony minőségű termékek előállítására szakosodtunk, ami pedig csapdahelyzet. Kiszolgáltatottságot, sérülékenységet okoz, mert el lehet vinni a munkát olcsóbb helyekre - fogalmazott Galgóczi.

Felhívta a figyelmet, hogy ezzel szemben nem látja alapját annak a széles körben elterjedt neoliberális felfogásnak, mely szerint a kelet-európai országokban azért releváns az alacsony bérezés, mert rosszabb a munka termelékenysége, mint nyugatabbra. A feldolgozóiparban - ahol ezt mérni lehet - a bérekkel korrigált termelékenység Németországban alacsonyabb volt, mint az összes régiós országban, legalábbis az Eurostat adatai szerint. E modell szerint azt vizsgálják, hogy 100 euró munkaerőköltség, mennyi hozzáadott értéket produkál az iparban. A legutóbbi, 2013-as adat szerint Németországban 132 százalékos arányt mutatott a bérekkel korrigált termelékenység, eközben (csupa olyan országban, ahol az átlagbér a német töredéke) Szlovákiában 147,5, Csehországban 163,3, Lengyelországban 193, míg Magyarországon már 211,7 százalékos volt a mutató.

A magyar adat tehát messze a legmagasabb, ami azt jelenti megfordítva, hogy az ipari bérek itt a legalacsonyabbak, ahhoz képest amennyi értéket a munkavállalók megtermelnek. Szomorú adat ez, azonban azt is jelzi, hogy itt van a legnagyobb tartalék a béremelésre, tehát a vállalatoknak lenne hová emelni anélkül, hogy csökkenne a termelékenység - kommentált Galgóczi Béla.