BUX
37886

Csökkent a kínai profitgyár

Éves szinten 21,5 százalékkal esett a kínai állami vállalatok adózás utáni profitja az idei első két hónapban, részben a kőolaj világpiaci árának csökkenése miatt.

MTI-Eco, 2015. március 21. szombat, 09:55

A kínai pénzügyminisztérium honlapjára felkerült adatok szerint a nem pénzügyi ágazatban tevékenykedő állami vállalatok együttes adózott eredménye az időszakban 255,66 milliárd jüan (41,21 milliárd dollár) volt.

A pénzügyminisztérium kimutatásai szerint a közvetlenül a központi kormányzati irányítás alatt álló állami cégek kéthavi nyeresége 23,6 százalékkal zuhant, ezen belül jelentősen csökkentette az ország három nagy olajipari cégének a profitját a lemorzsolódó olajár.

Az önkormányzati tulajdonban lévő vállalatok adózott eredménye szerényebben, 12,5 százalékkal mérséklődött. Tavaly éves szinten 3,4 százalékra lassult a kínai állami vállalatok adózás utáni profitnövekedése az egy évvel korábbi 5,9 százalékos bővülésről.