BUX
40131

Döntött a svájci kormány - új eszközöket vetnek be

A svájci szövetségi kormány kétmilliárd euróval segíti a frank által sújtott szektorokat. Van miből, a költségvetési többlet a korábban várt négyszeresére rúghat. A célárfolyamról az SNB-nek kell döntenie.

NAPI, 2011. augusztus 17. szerda, 17:23

A svájci kormány 0,6 milliárd frankról 2,5 milliárdra emelte az idei költségvetési többletre vonatkozó várakozását.

Ez önmagában jó jelzés a piac számára, hogy a svájci gazdaság erős, így továbbra is érdemes frankba menekülni. A befektetők és a spekulánsok is ezt a logikát követik: a fél ötkor még 1,1520-on tartózkodó EUR/CHF a tájékoztató ideje alatt 1,14 alá esett, majd 1,1360 volt az ár. Igaz, a reggeli SNB-bejelentés után ennél nagyobb volt a zuhanás, akkor 1,1530-ról 1,1230-ig esett.

A gazdasági miniszter - összhangban a kormányfő korábbi kijelentésével - szintén úgy véli, hogy a svájci frank túlértékelt, a kabinet pedig üdvözli a jegybank (SNB) intézkedéseit. Hozzátette: a kormány kétmilliárd frankos csomaggal támogatja a gazdaságot. Ezek a kormányzati lépések az exportőrök és az idegenforgalmi ágazat helyzetét hivatottak javítani, miután az erős frank itt okozza a legtöbb nehézséget. A miniszter úgy fogalmazott: itt az ideje, hogy valós lépéseket tegyenek.

A kormány arról is határozott, hogy szigorúbb tőkekövetelményeket írnak elő a jelzáloghitelező bankok számára. A pénzügyminiszter szerint az ehhez hasonló intézkedésekhez az SNB és a kormány közös döntésére van szükség.

Hozzátette: az SNB és a kormány közös munkabizottságot hozott létre a megteendő intézkedések ügyében. Aláhúzta: az SNB-nek kell döntenie arról, hogy legyen-e frank-célárfolyam, ebbe a döntésbe a kormány nem vonják be. De minden olyan jegybanki döntést támogatnak, ami az erős frank árfolyam ellen van. A tőkekorlátozásokkal kapcsolatos intézkedések meghozatalához azonban mind a kormány, mind a jegybank közös döntése szükséges.

A miniszter szerint az eurózóna és az USA válsága még korántsem ért véget, legalább őszig gyenge maradhat a frankkal szemben mind az euró, mind a dollár.

Amint arról korábban beszámoltunk, sem a svájci miniszterelnök, sem a jegybank mai közleményében nem szerepelt az a várva-várt kitétel, hogy a frank árfolyamára valamiféle célsávot határoznának meg. Az SNB által kiadott dokumentumra eséssel reagált a frank délelőtt, forintjegyzése 242 felett tetőzött.