Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A NOB már júliusban döntött arról, hogy szeptember 13-án mindkét helyszínt kijelöli, majd augusztus elején megállapodást kötött az amerikai metropolisszal a 2028-as rendezésről, amely egyben zöld lámpát adott a francia fővárosnak 2024-re - olvasható a portálon.

A NOB történetében másodszor fordul elő, hogy egyszerre két házigazdát jelentenek be: 1921 júniusában Párizs az 1924-es, Amszterdam pedig az 1928-as olimpiát kapta meg.

A francia főváros 1900 és 1924, míg az amerikai nagyváros 1932-ben és 1984 után harmadszor lesz házigazda.

A pályázat eredetileg - ahogy korábban is szinte mindig - a soron következő olimpia megrendezésére szólt, de miután az érdeklődők, illetve jelentkezők közül menet közben Boston, Hamburg, Róma, majd Budapest is visszalépett, így csak két jelölt maradt, felvetődött, hogy a limai kongresszuson a 2028-as játékok rendezési jogát is ítéljék oda.

A NOB július 11-én döntött arról, hogy szeptember 13-án a 2024-es mellett a 2028-as nyári játékok rendezőjét is bejelenti. Ennek ugyanakkor előfeltétele volt, hogy a három fél - a két város és a NOB - megegyezzen.

Eredetileg Párizs és Los Angeles is ragaszkodott a 2024-es rendezéshez, de utóbbi később hajlandónak mutatkozott a négy évvel későbbi játékok lebonyolítására is. Az erről szóló megállapodást a NOB és Los Angeles július 31-én jelentette be, az egyezség részét képezi, hogy a szervezet 2 milliárd dollárral járul hozzá a 2028-as rendezéshez.

A NOB hosszú távú támogatásából az amerikai nagyváros többek között utánpótlásprogramot működtet. Ezzel megnyílt az út Párizs előtt a 2024-es játékok vendégül látására. A francia főváros 1,5 milliárd eurós (1,7 milliárd dollár) támogatásra számíthat.

A NOB történetében másodszor fordult elő, hogy egyszerre két házigazdát jelentettek be: 1921 júniusában Párizs az 1924-es, Amszterdam pedig az 1928-as olimpiát kapta meg. A francia főváros 1900-ban és 1924-ben volt házigazda - így a friss döntéssel éppen száz év elteltével rendezhet ismét nyári olimpiát -, ugyanakkor sikertelenül pályázott az 1992-es, a 2008-as és a 2012-es játékokra.

Los Angelesben 1932-ben és 1984-ben zajlottak olimpiai versenyek. Az Egyesült Államokban legutóbb - Atlantában - 1996-ban volt nyári olimpia, New York és Chicago viszont eredménytelenül pályázott a 2012-es és a 2016-os rendezésre.