EUR
314.08
USD
280.50
BUX
26656.81 -0.18%
OTP
7025 -0.30%

Döntöttek: kihagyják, aki vonakodik - Üzentek Magyarországnak is

Az EU hat alapító tagja megerősítette elkötelezettségét az unió szorosabbra fűzése mellett, még akkor is, ha maguk mögött kell hagyni olyan, ezért annyira nem lelkesedő tagot, mint Nagy-Britannia. Üzentek a kelet-európai országoknak is.
Napi.hu, 2016. február 10. szerda, 12:45

London az EU-nak benyújtott reformjavaslatai között egyebek mellett azt követelte, hogy az uniós alapszerződés "egyre szorosabb egységére" (ever closer union) vonatkozó kitétel ne vonatkozzon rá.

A Rómában tartott informális megbeszélésen Belgium, Franciaország, Németország, Olaszország, Luxemburg és Hollandia külügyminisztere vett részt - írja az Euractive brüsszeli portál. A helyszín- és az időpontválasztás is szimbolikus volt. A hat ország egy híján hatvan éve Rómában írta alá az Európai Gazdasági Közösség alapító szerződését, ami - a február 7-én "születésnapos" maastrichti szerződéssel együtt - jó pár lényeges módosítás után ma is az EU egyik alapszerződése.

A találkozó után kiadott közös közleményükben elismerték, hogy aggódnak az európai projekt miatt. Az EU "nagyon nehéz időket" él a migrációs válság és a terrorizmus fenyegetése miatt. Ugyanakkor amellett is kitartottak, hogy számukra a válasz a nagyobb, és nem a kevesebb integrációban rejlik, amivel nem kell mind a 28 uniós tagállammal egyetértenie.

A keddi munkavacsorát Olaszország kezdeményezte, amelynek balközép kormánya világossá tette, hogy szeretné, ha az EU magországai további lépéseket tennének a szorosabb integráció felé és előrelépnének a bankunió, a szorosabb fiskális harmonizáció, valamint a nagyobb politikai és biztonsági együttműködés felé. Ezek azok a területek, ahol az olaszok szerint a legkívánatosabb lenne az előrehaladás.

David Cameron brit miniszterelnök reményei szerint a február 18-19-i uniós csúcson elfogadják az uniós vezetők a reformjavaslatokat, majd kiírhatják a népszavazást arról, hogy az Egyesült Királyság maradjon-e az EU tagja.

A brüsszeli portál szerint Olaszország is megkérdezi az állampolgárait egy online konzultáció révén - amit február 12-én indítanak el -, hogy miben látják az EU továbbfejlődésének lehetőségét. Ezt Laure Boldrini jelentette be kedden.

Üzentek az új tagállamoknak is

A közös közleményben az alapító tagállamok üzentek az új tagállamoknak is, amelyek némelyike a menekültválság kezelésére visszautasította a közös megoldást. A közlemény megemlíti a "kohézió megerősítését" is az EU-ban. Ez a kijelentés azonban nem mindig ugyanúgy értelmezett e tagállamok által - írják. Ezt ugyanis a kelet-közép-európai országok a források transzfereként értelmezik, miközben a régebbi tagállamok nagyobb szolidaritást szeretnének látni politikai szinten is, különösen a menekültválságot ügyében.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

foldnyuzo, 2016.02.11 12:50

Abbahagynátok végre már szocializmus pocsék áruinak dicséretét? Ezekből éltek a szerelők,
Az Energomat mosógép ugrált mint a bakkecske, a Nárcisz színes tv-ből elmentek a színek 3 év után, a Ladának 16 ezer km-nél eltört a kipufogója a V elágazásnál a forgalom kellős közepén, azt hittem kitört a 3. világháború. És folytathatnám....

Rúgjanak ki bennünket az Unióból, Magyarország az egyik legfőbb bomlasztó, ki vele! Aztán emelhetnek új emlékművet a trianoni mellé a balfaszok. Kár a magyar népért, hogy ilyen hülyékre szavaz és elhiszi neki, hogy a gondjaikra a gyűlölködés a megoldás. Mert ugye a magyarnak utálni kell az összes szomszédot, mert ellopták az országot. Nyugatot mert kiviszi a hasznot, Amerikát meg azért mert bele avatkozik a belügyeinkbe, aztán a muszlimokat, zsidókat. Kit hagytam ki? Orbán csatlakozzon az oroszokhoz, mert akkor még az áruk is tartósabbak voltak, a koszos katonáik még színes tévét is árultak!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

enapi, 2016.02.11 12:45

Helyes! Az említett országok miatt tart itt az unió.
Ki kell léptetni őket. Legelőször Németországot Európa gyilkosát.
HItler büszke Merkelre.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2016.02.11 12:43

Jó, orbánt csak mindig épp az esedékes 4 év érdekli, épp eleget várt a hatalomért. Viszont ha ellökjük az EU-t talán a visegrádi 4-k fognak pénzt adni, vagy a balti államok, esetleg románia, horvátország vagy bulgária? El lesznek zárva a pénzcsapok és ukrajna sorsára juthatunk,
jó földünkkel éhen halhatunk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

v69zsolt, 2016.02.11 12:15

@krix: Ha az index írja, akkor az ellenkezője igaz...

Mi köze egy origos cikknek az indexhez?????
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bulemia, 2016.02.11 12:08

@Ezt-neked:

A 30 év gyűrődést nagyon sok ketyere bírja.
Várjad ki a sorodat.

Nekem van olyan Grundig kazettásmagnóm, amely kb. 25 éves. Nem, még nem Kínában gyártották, hanem az NSZK-ban.

CD lejátszóm - most tisztítottam meg a lencséjét - kb. 15 éves, japán és perfekt.

Az erősítőm egészen pontosan 14 éves és valószínüleg sogóha nem kell helyette újat vennem, mindent tud, amit egy erősítőnek tudnia kell.

És igen, a TV-m, szintén japán, 20 éves. Elvagyunk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html
www.Napi.hu Online Kft. Napi.hu - Független üzleti és pénzügyi portál, benne magyar és nemzetközi hírek, elemzések, tőzsdei információk. Helye: Flórián tér 1. 2. emelet, Budapest, Budapest. 1033 Telefon: +36-1-506-0930. Telefax: +36-1-506-0931. .