Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szavazók 54,23 százaléka voksolt nemmel, míg 45,77 százaléka igennel, s a 26 kantonból 20-ban a nemek tábora volt az erősebb. A részvételi arány 44,8 százalékos volt. A baloldali pártok által is támogatott javaslat szerint 45 évre korlátozták volna egy reaktor működési idejét. A kezdeményezés megszavazásával 2029-ig teljesen felszámolták volna az országban a nukleáris energiatermelést.

A kormány a 2011. márciusi japán földrengés és szökőár nyomán bekövetkezett fukusimai nukleáris baleset hatására ugyan már döntött az erőművek majdani bezárásáról, pontos menetrendet azonban nem határozott meg. A zöldek népszavazási kezdeményezésükkel a folyamat felgyorsítását szerették volna elérni.

A tervnek Bázelben volt a legnagyobb a támogatottsága, ott a lakosok 60,48 százaléka szavazott az atomerőművek mielőbbi bezárására. A népszavazási kampány során a kormány a hangsúlyt az ország energiaellátásának biztonságára helyezte, amelyet szerinte az erőművek idő előtti bezárása veszélybe sodorna.

Az észak-svájci Aargau kantonban, a német határ közelében működik a Beznau I, a világ legrégibb atomerőműve, amely már 47 éve termel áramot. (2012-ig a nagy-britanniai Oldsburyben lévő komplexum számított a legöregebb reaktornak.) Ha a népszavazáson az igenek győztek volna, a Beznau I mellett az 1972-ben üzembe helyezett Beznau II-es reaktort és a mühlebergi atomerőművet is be kellett volna zárni. Svájcnak ezeken kívül két reaktora van még: az 1979 óta szolgálatban lévő gösgeni és az 1984 óta működő leibstadti. Az öt reaktor az ország áramszükségletének több mint harmadát termeli meg. Az áram további csaknem 60 százaléka vízerőművekből és egy kicsivel több mint 4 százaléka megújuló energiaforrásokból származik a hivatalos statisztikák szerint.

A svájci kormány azt tervezi, hogy az atomerőműveket addig nem kapcsolják le az áramhálózatról, amíg biztonságos működésük garantált, a megújuló energiaforrásokra pedig fokozatosan állnak majd át. A szomszédos Németországban a fukusimai katasztrófa hatására 2022 végéig az összes atomerőművet bezárják.