Durva balhé tört ki Moszkvában

Több mint 260 embert vettek őrizetbe vasárnap Moszkva belvárosában egy nem engedélyezett megmozduláson való részvétel indokával, az érintettek többsége a hatóságok szerint nacionalista szervezetek tagja - írja az MTI.
Szabó Dániel, 2017. november 5. vasárnap, 15:40

Többektől fegyvert, kést és bokszert koboztak el, ami arra utal, hogy a rendfenntartó erőkkel szembeni ellenállásra készültek - állítják az orosz hatóságok arról a 260 (más források szerint 270) emberről, akik vasárnap délután lezárták a moszkvai Kreml melletti Manyezsnaja teret. A tüntetőket nacionalistának bélyegezték meg, de az RFERL tudósítása szerint többségükben kormányellenes, békés emberekről és nem szélsőségesekről van szó.

A portál az AFP és a Reuters alapján arról számolt be, hogy sokakat egyszerűen az utcán sétálva állítottak elő a rendőrök: sem plakátok, sem transzparensek nem voltak náluk. Viszont Szentpéterváron, Krasznodarban, Krasznojarszkban és Permben is őrizetbe vettek több tüntetőt, többségük Vlagyimir Putyin-ellenes rigmusokat skandált.

Az MTI arról ír, hogy a biztonsági erőket készültségbe helyezték Szentpétervár központjában is. Sajtójelentések szerint ott is történtek őrizetbe vételek. Az állami hírügynökség szerint az ügy előzménye az, hogy korábban Vjacseszlav Malcev, az Artpodgotovka (Tüzérségi Előkészítés) elnevezésű "társadalmi mozgalom" vezetője arra szólította fel híveit, hogy november 5-én vonuljanak utcára Moszkvában. Malcev, a magát nacionalistának és anarchistának valló blogger és volt Szaratov megyei képviselő bevallott célja az, hogy Oroszországban "forradalmat" robbantson ki.

A Szövetégi Biztonsági Szolgálat (FSZB) pénteken őrizetbe vette a mozgalom egyik sejtjének tagjait, akik arra készültek, hogy szombaton, a népi egység napján középületeket gyújtsanak fel, hogy ezzel zavargásokat provokáljanak ki. Artpodgotovka-tagokat állítottak elő Krasznojarszkban, Krasznodarban, Kazanyban, Szamarában és Szaratovban is.

A moszkvai Vörös térre egyébként, ahol az 1941-es katonai parádé 76. évfordulóján megrendezendő emlékdíszszemlét próbálják, vasárnaptól csak meghívóval lehet bejutni, és keddig zárva tart a Lenin-mauzóleum is.

November 7-e 1995 óta a katonai dicsőség napja Oroszországban, felváltva a korábbi, a bolsevik forradalomról történő megemlékezést. 1941-ben ezen a napon a szovjet hadsereg egységei a Vörös téri felvonulást követően egyenesen a frontra mentek harcolni a náci német birodalom Szovjetuniót lerohanó erői ellen. Kedden, a bolsevik hatalomátvétel 100. évfordulóján Moszkvában nem lesznek állami ünnepségek. Szombaton Szentpéterváron fény- és tűzijátékkal emlékeztek meg a centenáriumról.

A címlapképen a moszkvai biztonsági rendészet tagjai előállítanak egy tüntetőt. Forrás: AFP/Maxim Zmejev.

HOZZÁSZÓLÁSOK