Törökország államosítja teljes hadiiparát - jelentette be Ahmet Davutoglu miniszterelnök a TRT Haber televízió tájékoztatása szerint.

Célja, hogy a jelentős sikereket elért hadiiparra támaszkodva, amely tavaly 35 százalékkal fokozta termelését, ezen a téren függetlenné váljon a külföldtől. A török kormány közel 6 milliárd dolláros védelmi programot hagyott jóvá, ebből 4,5 milliárd dollár a hazai hadiiparnak jut - írta a Hurryet című napilap.

Jelentős részt kapnak a török gépkarabélyok, amelyek sorozatgyártását az idén kezdik meg, de jut a fejlettebb haditechnikának is, mint az Anka pilóta nélküli robotrepülőgép, amit a Turkish Aerospace Industries (TAI) fejlesztett ki, s hamarosan tömeggyártásba kerül.

Az olasz-brit AgustaWestlanddal közösen állítják elő a T-129-es harci helikoptereket, amelyekből tavaly már kapott tízet a török hadsereg, és idén további 17-et terveznek vásárolni, ezek motorjait költségvetési támogatással állítják elő. A Defense News szerint dolgoznak egy új, hazai vadászgép kifejlesztésének programján. A kormány megvitatja az ugyancsak hazai fejlesztésű Altay nehézpáncélos vásárlását is, amelyből gyártója, az Otokar 250 darab elkészítését vállalta.

A kormány ugyanakkor jelentős összegeket fordít az importra is - csupán ebben hónapban 682,9 millió dolláros szerződést kötöttek a Pentagonnal okos bombák szállítására - írta a Szputnyik.