A beszámoló szerint egy vasúti csomópont környékén bontakozott ki ádáz küzdelem Donyeck megyében. A Donyecktől északkeletre fekvő Debalceve környékén, amely jelentős vasúti és közúti csomópont, valamint a szomszédos Vuhlehirszknél a legsúlyosabb a helyzet. Poltorak szerint a szakadárok nagy erőkkel ostromolják Debalcevét.

Andrij Liszenko, a Kijev által terrorellenesnek nevezett kelet-ukrajnai hadművelet (ATO) parancsnokságának szóvivője kijevi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy "a legsúlyosabb helyzet Vuhlehirszknél van, ahol a terroristák (a szakadárok) el akarják foglalni a települést, és onnan továbbhaladva pedig be akarják keríteni Debalcevét."

Eduard Baszurin, a szakadár erők "vezérkarának" helyettes parancsnoka korábban azt állította, hogy embereik Debalcevénél körbezárták az ukrán csapatokat, amelyek létszáma eléri a nyolcezer főt.

Az oroszbarát erők támadásai fenyegetik az Azovi-tenger partján fekvő, délkelet-ukrajnai Mariupolt is.

Poltorak elmondta, hogy a különböző frontvonalakon 15 katonájuk elesett, harminc pedig megsebesült.

Pénteken egyébként 20 civil vesztette életét Donyeckben, Debalcevében, valamint más településeken.

Urajnába látogat az amerikai külügyminiszter a jövő héten

Ukrajnába látogat a jövő héten John Kerry amerikai külügyminiszter, hogy megerősítse a kijevi vezetést Washington támogatásáról az oroszbarát szeparatisták elleni harcban - közölte pénteken a washingtoni külügyminisztérium. Kerry Kijevben Petro Porosenko ukrán államfővel, Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökkel és Pavlo Klimkin külügyminiszterrel fog tárgyalni.
Barack Obama amerikai elnök a héten közölte, hogy mélyen aggasztja a kelet-ukrajnai harcok súlyosbodása, és az Egyesült Államok - a katonai csapáson kívül - minden lehetséges lépést számba fog venni Oroszország nemzetközi elszigetelése érdekében.
A látogatás tájékozott források szerint február 5-én lesz. Kerry ezt követően a február 6-tól 8-ig tartó müncheni biztonságpolitikai konferencián fog majd részt venni.