Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Helyénvaló lett volna világosan meghirdetni a nettó eszközvásárlások lezárását - mondta Jens Weidmann egy párizsi pénzügyi konferencián.

Az ECB kormányzó tanácsa úgy határozott, hogy január 1-jétől havi 60 milliárd euróról 30 milliárd euróra csökkentik ugyan a kötvényvásárlásokat, de a program "nyílt végű" maradt, nem jelöltek meg határozott időpontot a befejezésére. Sőt, a vásárlásokat 2018 szeptemberig mindenképp folytatják, és nyitva maradt a program kiterjesztésének lehetősége mértékben és időben. Weidmann tagja az ECB 25 tagú kormányzó tanácsának.

Mario Draghi, az ECB elnöke a tanács ülése után azt mondta, hogy a testület nagy többséggel hozta meg döntését, de elismerte, hogy a program lezárásának időpontját illetően vita volt.

A Bundesbank elnöke kezdettől fogva különösen kritikus a mennyiségi könnyítési programmal szemben, hangsúlyozva, hogy az ilyen vásárlások "elmossák a határt a monetáris és a fiskális politika között".

Német részről azt is sokszor kiemelték, hogy az ingyen pénz lehetővé teszi a szükséges reformok késleltetését, kiiktatja a rendszerből a saját erőfeszítésre támaszkodó öngyógyulás lehetőségét. Az ECB így egyfajta stabilitást teremt ugyan, de a versenyképességet károsító módon és a gazdasági teljesítmény alacsony szintjén.

Az ECB 2015 márciusában kezdte meg a kötvényvásárlási programot, hogy pénzbőséget teremtve ösztönözze a gazdaságot, és attól tartva, hogy krónikussá válik az alacsony vagy negatív infláció - írta az MTI.