Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa csütörtöki ülésén, a várakozásoknak megfelelően, nem változtatott az irányadó kamaton.

A kamatdöntő ülés után tartott sajtótájékoztatón Mario Draghi a jelenlegi "egyre stabilabb" európai gazdasági növekedést a 2013-as "törékeny és egyenlőtlen" növekedéssel állította szembe.

Az inflációról szólva az EKB elnöke kijelentette: a deflációs veszély elhárult az euróövezetben, azonban az infláció még mindig nem éri el a 2 százalékos célt, így a jegybank egyelőre nem tervez változtatást politikájában, így az egyes piaci elvárásokkal ellentétben eszközvásárlási programját áprilistól az év végéig havi 60 milliárd euróra csökkentve folytatja, illetve szükség esetén tovább is, egészen addig, amíg az inflációs pályának az EKB inflációs céljával összhangban álló, tartós korrekcióját nem tapasztalja.

Számos elemző arra számít, hogy az EKB retorikája júniusban vagy júliusban változhat, jelezve, hogy az euróövezet gazdasága magára talált, és nincs szükség további segítségre, szeptemberben pedig egyes elemzők szerint sor kerülhet az eszközvásárlási programkivezetés időzítésének bejelentésére - írta az MTI.