Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az október 20-21-ei csehországi parlamenti választások előtt a kampányban részt vevő pártok többsége világossá tette, hogy nem működnek együtt Andrej Babis ANO pártjával, ha Babist bűncselekménnyel vádolja meg a rendőrség. Ez arra utal, hogy belpolitikai válsággal indulhat a következő parlamenti ciklus, ugyanis a rendőrség éppen ezt tette a napokban - írta a Bloomberg.

Babis becslések szerint négymilliárd dolláros vagyonnal Csehország leggazdagabb embere. A 2012-es választások előtt alapított pártja azzal robbant be a köztudatba, hogy kíméletlen harcot hirdetett a régi politikai elit korrupt irányításával szemben, illetve azzal kampányolt, hogy Babis ugyanolyan sikerrel vezetné az államot, amilyennel cégbirodalmát irányítja.

Ennek az imázsnak és persze a milliárdos vállalkozó pénzének köszönhetően az ANO a szavazatok 18,7 százalékának megszerzésével azonnal az ország második legnagyobb pártja lett és belépett a kormánykoalícióba - emlékeztetett a Politico. Babis pénzügyminiszter lett, irányítása alatt sikerült csökkenteni az államadósságot és az állami kiadások finanszírozásának költségeit.

Régi ügy

A rendőrség Babis mellett párja elnökhelyettesét, Jaroslav Faltyneket vádolja korrupcióval egy évekkel ezelőtti uniós támogatás felvételének ügyében. A hatóság szerint a vállalkozó illegálisan fordított 50 millió korona (600 millió forint) EU-s pénzt Gólyafészek névre keresztelt wellnessközpontjára, ugyanis ezt a pénzt kkv-k fejlesztésére kapta.

Az üzletember-politikus tagadja a vádakat, összeesküvésről beszél, amelynek célja politikai karrierjének megtörése. Azt állítja, hogy az ügy idején a projektet futtató vállalkozás rokonai tulajdonában volt, csak később vette át tőlük az ő cégbirodalma, az Agrofert. Faltynek egyébként korábban az Agrofert egyik vezetője volt - derül ki a Reuters tudósításából.

Patthelyzet lehet

A helyzet most az, hogy ha a vádak megállnak, akkor a Babist és kollégáját börtönbüntetés fenyegeti. Ha azonban az új parlament tagjai lesznek, akkor védeni fogja őket a képviselői mentesség. A Bloomberg idézi Milos Zeman cseh államfőt, aki azt mondta az üggyel kapcsolatban, hogy az ártatlanság vélelmének elvét alkalmazza, amíg a bíróság másként nem dönt. Ezért ha az ANO nyer, mint a győztes párt vezetőjét Babist fogja felkérni a kormányalakításra.

A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint az ANO jelentős fölénnyel vezet, de várhatóan nem szerez abszolút többséget a parlamentben. Így koalíciós partnerre lesz szüksége. Kérdés, hogy akad-e ennek a szerepnek eljátszására alkalmas és kész partner.

(A nyitókép forrása: Pixabay.com)