Amikor egy ország államfőjét alkotmányos felelősségre vonással, azaz impeachmenttel elmozdítják a helyéről, azt súlyos traumaként éli meg az egész társadalom. Amikor azonban felmerül az a lehetőség, hogy egy éven belül kétszer történjen ez meg, azt már politikai robbanással fenyeget - kezdi brazíliai beszámolóját a Bloomberg.

A kevesebb mint egy éve még a nyári olimpia fényében sütkérező - vagy éppen a kaotikus szervezés miatt az öklüket rázó - brazilok a napokban arra ébredtek, hogy a szövetségi rendőrség politikusok otthonaiban tart házkutatásokat, helikopterek köröznek a főváros felett és a pénzpiacok összeomlanak. Az ország elnöke csak annyit mond a népének: nem mond le.

Robbantott a sajtó

Nagyjából 12 hónappal ezelőtt a törvényhozás elmozdította a hatalomból Dilma Rousseff államfőt azzal a váddal, hogy megsértette a költségvetési törvényt. Ezt megelőzően felháborodott tüntetések voltak az utcákon a korrupció ellen. Rousseff helyébe helyettese, Michel Temer lépett, aki szerdán az O Globo címú újság cikke nyomán súlyos korrupciós ügybe keveredett.

A lap azt állítja, hogy valaki a Legfelsőbb Bíróságon eskü alatt vallott Temer ellen. A tanú szerint az államfő hozzájárult, hogy hallgatási pénzt fizessenek Eduardo Cunhának, a kongresszusi alsóház korábbi elnökének, a tavalyi impeachmnet eljárás atyjának, aki azóta korrupciós ügyek miatt előzetes letartóztatásba került. Az O Globo csütörtökön már egy hangfelvétellel is előállt állítása alátámasztására.

Atombomba

A hír úgy robbant, mint egy atombomba - mondta Alessandro Molon ellenzéki parlamenti képviselő. Temer tanácsadói válságtanácskozást tartottak, majd az államfő többórás hallgatás után rádióbeszédben közölte, hogy nem mond le, mert tudja mit csinált, és a tetteiben semmi kivetni való nem volt.

Emellett arról beszélt, hogy a támadás akkor éri, amikor a gazdasági mutatók javulnak, az inflációt ellenőrzés alá vonták, látszanak a fellendülés jelei és benyújtották a parlamentnek a kormány reformterveit. A recesszió leküzdésére tett erőfeszítések mehetnek veszendőbe - nem szabadna mindezt a kukába dobni.

Összeomlás

Az ellenzéki pártok az első cikk megjelenése után néhány órával elindították az alkotmányos felelősségre vonási eljárást és az utcára szólították a híveiket. Ez számos nagyvárosban meghallgatásra talált, Rio de Janeiróban könnygázzal oszlatta a rendőség a tömeget.

A befektetők, akik talán valamennyire elhitték az elnöknek, hogy kész további megszorításokat bevezetni a gazdasági egyensúly javítása érdekében egy olyan országban, amely évtizedek óta a legsúlyosabb recesszióján megy át, hirtelen arra ébredtek, hogy eltűnik a pénzük.

A tőzsde szabadesésbe kezdett, órák alatt 150 milliárd dollárral zsugorodott a részvények értéke. Az ország legsúlyosabb korrupciós ügyében érintett Petroleo Brasieiro SA állami olajtársaság papírjai 15 százalékos szánkázással borzolták a befektetők ideigeit.

Komornyik egy horrorfilmből?

A robbanás erejét az elmúlt hónapok elfojtott feszültségei is fokozták. Temer egy számjegyű népszerűségi indexszel vette át a hatalmat, mert a közvélemény homályos üzletek szereplőjének tartja. Ezt egyebek mellett a választási bizottság vizsgálata alapozhatja meg. A testület mérlegeli a 2014-es elnökválasztás eredményének érvénytelenné nyilvánítását, mivel lehetséges, hogy a Rousseff-Temer kampányt illegálisan finanszírozták.

Az elmúlt hónapokban az elnök kormányának nyolc minisztere volt kénytelen lemondani posztjáról. Meg nem erősített hírek szerint a mostani botrány után is felállt egy tárcavezető. Temert ellenfelei egy horrorfilm főkomornyikjához hasonlítják.

Hozzanak egy bohócot!

A brazilok megszokták a politikai botrányokat és felfordulásokat, de a tavalyi impeachment és az azt megelőző káosz után nem akarnak újabbat. A főváros belvárosi üzleteinek tulajdonosai már arról beszélnek, hogy az állandó zűrzavarnál a katonai diktatúra visszatérése is jobb lenne.

Francisco Rodrigues Araujo 41 éves ruhaárusítással foglalkozó boltos felvet egy másik lehetőséget. Szereinte Tiriricát, az ország híres bohócát és parlamenti képviselőjét kellene az ország élére állítani. Tririca a 2010-es kampányban azt a szlogent választotta, miszerint "Már nem lehet rosszabb!" A boltos úgy látja, hogy az ország összes vezetője bohóc - miért ne lehetne egy igazit a helyükre ültetni.