Elképesztő benzinárak jöhetnek hamarosan

A jelenlegi ötödére, vagyis hordónként 10 dollárra eshet az olaj ára - mondta egy iparági elemző a CNBC-nek.
Domokos László, 2017. október 14. szombat, 16:25

Várakozása szerint az elektromos autók elterjedése már a következő 6-8 évben érdektelenné teszi az olajipart, és teljesen átalakítja a különböző energiahordozók jelentőségét a gazdaságban - számolt be a hírról a hvg.hu.

A Longview Economics vezetője, Chris Watling az amerikai televíziós csatornának a jövő évi várakozásairól beszélt, és úgy ítélte meg, hogy 2018-ban az olajpiac kulcsfontosságú katalizátora a szaúdi állami olajvállalat, az Aramco tőzsdei bevezetése lesz. Amikor azonban a részletekről kérdezték, Watling azt mondta:

Nos, én azt hiszem, hogy a szaúdiaknak gyorsan kell lépniük, még mielőtt 10 dollár nem lesz a hordónkénti olajár.

A Longview Economics ügyvezetője állítja, hat-nyolc éven belül hordónként 10 dollárig süllyed a nyersolaj ára. A különböző olajfélékkel ezekben a napokban 51-57 dolláros áron kereskednek, miután 2014-ben csaknem 120 dollárról kezdett zuhanni az ár, és már 40 dollár közelében is volt az értéke.

Címlapkép forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bahnsteig_Eins, 2017.10.15 14:07

@matyi2010:

Rosneft: Q1 2017 Results ? Upstream Costs Down 6.7% per Barrel

Consolidated IFRS financial results for 1Q 2017:

1Q 2017

Upstream operating expenses RUB/boe 168


https://rogtecmagazine.com/rosneft-q1-2017-results-upstream-costs-6-7-per-barrel/

https://www.rosneft.com/upload/site2/document_file/Rosneft_the_Leader_of_the_Russian_Oil_Industry.pdf
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matyi2010, 2017.10.15 10:40

troll, 2017. október 15., vasárnap 9:51
De a kereslet/kínálat %-os változása nem lineárisan azonos %-kal csökkenti vagy növeli az olaj árát.
A köolaj termelés 1,5%-os csökkentése az OPEC megállapodás szerint 15-20%-kal növelte a kőolaj világpiaci árát.
Valószínű, hogy a kereslet csökkenése is hasonló árváltozást okoz.
Az elektromos autók elterjedése: ebből a szempontból mérvadó Kínában 2025-re az újautó értékesítés 20%-át várják elektromos hajtásúnak. Mivel a jelenleg 28 milliós piac 8 év múlva 40 milliós lehet, így a hagyományos motorral szerelt járművek eladása nem csökken, inkább enyhén emelkedik.
A világ többi része ebből a szempontból lemaradva követi Kínát, 2030 körül tetőzik a hagyományos autók eladása kb 130-140 millióval ehhez jön 30-40 millió elektromos autó.
Azonban a belsőégésű motorral szerelt járművek fogyasztása is csökken, így a közúti közlekedés kőolaj igénye inkább 2025 körül tetőzhet.
Ezek alapján elképzelhető 2020 után a kőolajár lassú, folyamatos csökkenése 30-40 $ közé.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

troll, 2017.10.15 09:51

az olajárra a legnagyobb veszélyt rövidtávon a palaolaj jelenti, mivel ennek kitermelési költsége folyamatosan csökken.
ma már nem tud 60 usd fölé menni az ár, mert ott már ismét megéri a palaolajba invsztálni, ami hatalmas kínálatnövekedést okoz, ezért ma 50 usd körüli az egyensúlyi ár.

pár év mulva, ha a palaolajtechnológia fejlődése miatt a termelési költség még lejjebb megy, az olajár is zuhanni fog.

az elektromos autózás csak hosszútávon lesz hatással a piacra, ez még évtizedek kérdése.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2017.10.15 09:48

@matyi2010:
Ami érthető, a természeti körülmények miatt is.
Az elektromos autó sikere attól függ mikor sikerü az energia tartalékolását megoldani.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matyi2010, 2017.10.15 09:26

Bahnsteig_Eins, 2017.10.14 22:21
" az orosz olajvállalatok kitermelési önköltsége 2, azaz kettő dollár per barrel"
Az ellenség azt terjeszti, hogy az orosz olaj kitermelési költsége 25-75 dollár körül van, átlag 50$.(- Rystad Energy )
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html