Az olajárak a harmadik egymást követő héten emelkedhetnek a következő napokban, ami betehet a viszonylag bizakodó tőzsdei hangulatnak és veszélyezteti a törékeny fellendülést a világ néhány nagy gazdaságában - derül ki a CNBC heti körkérdéséből. A portál 16 árupiaci kereskedőt kérdezett meg, akik közül 12 - 75 százalék - vár drágulást, hárman a csökkenésre szavaztak, egy szakértő pedig nem vár elmozdulást.

Az áremelkedést jóslók ugyanakkor óvatosabbak a hosszabb távú előrejelzésben, elfáradni látják az elmúlt hetek drágulási folyamatát. Egyikük, Tom Jamers, a Navitas Resources befektetési cég elnöke a héten már mérsékelni akarja long pozícióit. A helyzetet bonyolítja, hogy ha a Brent jegyzése 115 dollár/hordóra mérséklődne, akkor újra a drágulásra játszana és idén a 150 dollár/hordós Brent-árat is reális előrejelzésnek tartja.

Csúcsok dőltek

A Brent a múlt héten euróban számolva 93,60 euró/hordóval új rekordot állított fel, miután erősödtek a kínálattal kapcsolatos aggodalmak. Az észak-amerikai könnyűolaj (WTI) jegyzése kicsit 110 dollár alatt állt meg pénteken, ami azt jelenti, hogy a múlt héten az elmúlt három hónap legnagyobb drágulását - 6,3 százalékos emelkedését - produkálta.

Elemzők arra számítanak, hogy a WTI ledolgozhatja lemaradása egy részét a Brenttel szemben. Emellett szól, hogy Franciaország csak olajszükséglete három százalékát importálta Iránból - amíg a perzsa ország le nem állította a szállításokat -, Nagy-Britannia - a másik "megbüntetett" európai ország - pedig semmit sem vásárolt ebből a forrásból. A WTI-t drágítja a finomítói kapacitás egy részének kiesése az USA északkeleti részén, illetve a nigériai szállításokat gátló polgárháború.

Benzinárrobbanás az USA-ban

A szakértők egyre komolyabban tartanak attól, hogy az üzemanyagok drágulása lefékezi az USA halovány gazdasági kilábalását. Egy cent/gallon benzináremelkedés évi 1,4 milliárd dollárral csökkenti az amerikai fogyasztók vásárlóerejét - állítja David Kotok, a Cumberland Advisors befektetési tanácsadó cég elnöke. Szerinte a geopolitikai feszültségek miatt jelentős bizonytalansági kockázati prémium épül be az árakba.

Az átlagos gallononkénti benzinár 18 centtel, 3,69 dollárra nőtt a múlt héten az Egyesült Államokban. Egyes elemzők a februári drágulást úgy értelmezik, hogy az brutális árakat, akár 4,50-5 dollár/gallonos árat jelez előre nyárra, amikor a szabadságolások miatt igazán megugrik az üzemanyag-kereslet.

Érvényesül a Prius-hatás

Mindez beindíthatja a 2008. nyári olajárrekord idején tapasztalat "Prius-hatást", azaz az amerikai autósok keresletét radikálisan eltolhatja a Toyota Prius benzin-elektromos meghajtású - viszonylag kis fogyasztású - hibrid autó és társai iránt. Négy évvel ezelőtt egyik hónapról a másikra szabályosan összeomlott a benzinzabáló hobbi-terepjárók és kisteherautók iránti kereslet.

Shelley Goldberg, a Roubini Global Economics árupiaci tanácsadásért felelős vezetője arra számít, hogy négydolláros ár felett drasztikusan visszaeshet az amerikai benzinkereslet. Ennek jelei máris láthatók, ahogy egyes régiókban már elérte ezt a szintet az üzemanyag ára. Nagy-Britannia a valutaárfolyam alakulása miatt számíthat az üzemanyagok folyamatos drágulására.