Nagy változások voltak az OECD-országokban: a demográfiai változások mellett fontos társadalmi-gazdasági változások mennek végbe - egyrészt a növekvő várható élettartam változásokat hoz a munkaerőpiacon, de változik a családok szerkezete (például több a szingli és a válás), a nők szerepe is átalakulóban van és a válság is változásokat hozott (egyebek mellett bérek csökkenése, munkanélküliség növekedése). Ezek együtt nyomást gyakorolnak a nyugdíjrendszerekre is - derült ki Anna Cristina D'Addio, az OECD közgazdászának az Országos Nyugdíjfolyósító Főigazgatóság immár hagyományosan minden év szeptemberében megrendezett nemzetközi konferenciáján, amelyen idén a fenntartható és megfelelő színvonalú nyugdíjak témája állt a középpontban.

A konferencián többen rámutattak, hogy az öregedő európai társadalmakban a krónikus ellátás és az egészségügyi költségek növekedése - amelyek egyre nagyobb gondot jelentenek majd a költségvetéseknek -, mellett az öregkori szegénység is komoly problémaként jelentkezik majd.  Az OECD országokban átlagosan a lakosság 12,9 százaléka olyan 65 év feletti, aki a 2000-es évek második felében mért egy fogyasztási egységre jutó (ekvivalens) jövedelemnek kevesebb mint 50 százalékából élt - mutatott rá a szakember, aki azt is megjegyezte, hogy ennek kezelése szinte országonként eltérő, miután az OECD tagállamokban különböző nyugdíjrendszerek vannak.

A nyugdíjrendszerek reformja előtt álló kihívások között D'Addio egyrészt a fenntarthatóságuk visszaállítását említette, amelynél a nagy kérdés annak a szintnek a megtalálása, amely még a járulékfizető aktív lakosságnak elviselhető terhet jelent, másrészt a kockázatmegosztás javítását, a megfelelő nyugdíjak biztosítását, valamint a nemek közötti méltányosság javítását, illetve - egyes országokban - visszaállítását említette (egyének, munkahelyek, foglalkozások, ágazatok valamint generációk között).

Ezek megoldására az OECD-nél úgy vélik, három út lehetséges: egyrészt kitolni a nyugdíjkorhatárokat, javítani a nyugdíjjövedelmek szintjén és a pénzügyi fenntarthatóságon, másrészt a legkiszolgáltatottabbak számára a célzottabbá tenni a szociális hálót, harmadrészt több megtakarításra ösztönözni az embereket. A szakember ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy nem létezik egységes megoldás minden országra, egyéni megoldások szükségesek. A tagállamok ezekkel az elemekkel már különböző módokon éltek: van ahol a teljes nyugdíjrendszeren változtattak, és van ahol annak csak egyes elemein. A legtöbb tagállam élt a nyugdíjkorhatár megemelésével - tette hozzá.

Az OECD szakembere szerint a jelenlegi folyamatok arra mutatnak rá, hogy nincs csodaszer, nincs olyan reform vagy megoldás, ami minden problémát megold. Fontos a pénzügyi fenntarthatóság, de ennek párbeszéd részét kell képeznie az érintettek között - hangsúlyozta, és azt is hozzátette: az elmúlt időszak fontos tanulsága, hogy a nyugdíjrendszereket nem lehet a munkaerő-piaci, oktatási és finanszírozási rendszerektől elszigetelten kezelni.

Az államadósság motorja

A konferencia előadói közül az implicit államadósság növekedésének problémájáról is beszéltek, Bernd Raffelhüschen, a freiburgi Institut für Finanzwissenschaft Albert-Ludwigs-Universität professzora előadásában úgy vélekedett, a fő problémát a demográfia jelenti. Az államadósság növekedésének "motorja" ugyanis a nyugdíjrendszerek, az egészségügyi rendszerek és a krónikus ellátás (long term care), miután az európai öregedő társadalmakban az ezekre fordított költségek egyre nőnek. Mindezek alapvető oka pedig az, hogy a baby boomereknek túl sokan vannak és túl sokáig élnek.

Ráadásul Raffelhüschen ezen a problémán már az sem segítene, ha most rögtön hirtelen megugrana a gyermekszületések száma. Ami ugyanis a korfán látszik az nem a jövő, hanem a múlt jövőre vetített képe. Ha a baby boomerek nem lennének túl sokan, akkor a problémák kétharmada nem lenne - mondta a professzor, aki szerint a problémának csak az egyharmada az, hogy a "túl soknak túl kevés gyermeke van". Ennek a megoldása a következő évtized problémája lesz - vélte a szakember.

A foglalkoztatást is szem előtt kellene tartani

Egy Görögországból érkezett résztvevő úgy vélte, hogy a nyugdíjrendszerek finanszírozásának fenntarthatósága szempontjából a demográfiai gondok mellett a foglalkoztatás problémájának megoldása legalább ilyen fontos - saját országának példáját említve, ahol a munkanélküliség extrém magas, főleg a fiatalok körében. A felszólaló szerint a foglalkoztatásban megjelent bizonytalanság is kulcsszerepet játszik egyebek mellett a gyerekvállalásban.

Ezt a véleményt osztotta egy másik, magyar résztvevő is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy miután a fiatalok körében - főleg a déli országokban - nagyon magas a munkanélküliség, az egyre tovább élő idősebb generáció eltartása is gondot jelenthet a foglalkoztatási bizonytalansággal küszködő fiatalok körében, így érthető, hogy a fiatalok nem mernek gyereket vállalni. Továbbá úgy vélte, a jövőre vonatkozó adósságok becslésekor bármilyen nyugdíjrendszerről is beszélünk, azok a munkából származó jövedelmekből való befizetésekre alapoznak - vagy jogosultságot szerezett vele, vagy felhalmozott -, így a nyugdíjak és a várható adósság kérdése egyértelműen a várható foglalkoztatás és a gazdasági növekedés kérdése is, illetve az, hogy lesz-e miből befizetni, vagy pedig az állam által adott hozzájárulás formája kap majd nagyobb szerepet és ezt miből teszi majd.

Zátonyra futott nyugdíjrendszer-modellek

A konferencián kérdésként felmerült a magyar és a lengyel nyugdíjreformok visszafordításának okai illetve, hogy mennyire voltak ezek a döntések átgondolva. A konferencia két magyar előadójának, Banyár Józsefnek, a PSZÁF szaktanácsadójának, valamint Fehér Csabának, az IMF közgazdászának címzett kérdésre válaszolva mindketten egyebek mellett a Világbank hibáját emelték ki. Banyár szerint egyrészt a Világbank által szponzorált nyugdíjreform túl későn jött, korábban kellett volna kezdeni, másrészt azt hiányolta, hogy az intézmény nem sulykolta eléggé a szigorú fiskális politika folytatását. A reform elindulása óta ezt az üzenetet soha nem lehetett hallani, így a döntéshozók sem tartották ennek fontosságát szem előtt - vélekedett a szakember.

Fehér Csaba, az IMF közgazdásza Banyárhoz hasonlóan a szigorú fiskális politika folytatásának kikényszerítését hiányolta. Ilyen reformot csak prudens fiskális politikával lehet végrehajtani - hangsúlyozta Fehér. Egy olyan ország, amely bármilyen okból kifolyólag képtelen a hagyományos társadalombiztosítási rendszerét rendesen működtetni, az elég valószínű, hogy egy strukturális reformot sem fog prudensen lemenedzselni - mutatott rá. A két előadó szerint ez vezetett a reformok bukásához.

Rövid távú előnyért

Banyár a konferencián tartott előadásában a magyar modellel kapcsolatban a fentiek mellett egyrészt úgy vélte, hogy a magyar kormány költséges modellt választott a svéd modell helyett, másrészt szerinte a privatizáció sem volt jó. A magyar nyugdíjreform kapcsán úgy vélte, a probléma az, hogy nem volt adósságcsökkentés, de még nagyobb gond, hogy a hosszú lejáratú nyugdíjadósságot rövid távú explicit adósságra kezdték el átváltani.

Emellett Banyár szerint a nyugdíjreform visszafordításában szerepet játszott, hogy az a kormánynak rövid távon előnyt jelentett, amennyiben a folyó hiányt csökkentette, míg a megszüntetésnek a hátrányos hatásai csak hosszú távon jelentkeznek. Ennek oka és megoldása is Banyár szerint az uniós szabályokban keresendők: a magyar kormány részéről a reform visszafordításának oka az volt, hogy a magyar - és más országok - kormányai lazítani akartak az uniós deficitszabályon, amit az EU elutasított.

Banyár ugyanakkor úgy vélte, hogy nem a deficitszabály - ami az éves költségvetési hiány szintjét 3 százalékban maximálja - lazítása lett volna a jó út, miután szerinte nem ezzel van a gond, hanem a 60 százalékban meghatározott államadósságszinttel. Ez a szabály ugyanis az adósságnak csak egy részére vonatkozik - pontosabban az explicit adósságra koncentrál, viszont nem vesz tudomást az adósságok struktúrájáról (lejárat, deviza stb.), valamint a kamatokról - magyarázta a szakember. Ez alapján az államadósság-mérték alapján viszont nem lehet jó összehasonlításokat sem végezni - jegyezte meg. Erre példaként a 240 százalékos államadóssággal rendelkező Japánt és a 80 százalékos államadósságú Magyarországot említette - a kettő közül, az adósság struktúrája miatt a magyar tekinthető problematikusabbnak - mutatott rá. Banyár szerint ez a szabály arra - az egyébként nyugdíj szempontjából irracionálisnak tűnő - lépésre ösztönöz, hogy a hosszabb lejáratú implicit adósságot rövidebb lejáratú explicit adósságra cseréljék. Ez pedig olyan országokban, mint Magyarország is, komoly akadálya a nyugdíjreformoknak.

Ennek ellensúlyozására Banyár úgy véli, ki kellene terjeszteni az államadósság szabályt minden államadósságra és a 60 százalékos küszöböt meg kellene emelni, valamint figyelembe venni az adósságszerkezetet és a kamatszinteket is. A szakember az ezzel kapcsolatban gyakran elhangzó ellenérvekkel szemben, miszerint az implicit rátát nagyon nehéz kalkulálni, illetve, hogy egyszerű szabálymódosításokkal (pl. nyugdíjkorhatár emelése) könnyen csökkenthető,  megjegyezte: ezeket a problémákat a szabályok egyértelműsítésével lehetne orvosolni.