Amikor Detroit városa 2013-ban csődben ment, a település kötvényeinek tulajdonosait sokkolta, mekkora nyugdíjkiadás terheli a város (üres) kasszáját. Detroit korábbi vezetői (nyilván népszerűségük javítása érdekében) dollármilliárdokkal nagyobb nyugdíjkifizetésekre tettek ígéretet a lakóknak, mint amekkoráról bárkinek tudomása volt - kezdi egy friss kutatás ismertetését a New York Times.

A példa azért jó, mert a Citigroup szakértőinek vizsgálódásából az derült ki, hogy a fejlett országok - Detroithoz hasonlóan - sokkal több nyugdíj kifizetésére tettek ígéretet állampolgáraiknak, mint amennyire előre láthatóan lesz elegendő pénzük. A kutatók az OECD 20 országában igyekeztek összeszedni az összes elérhető információt a legkülönbözőbb kormányzati nyugdíjprogramokról.

Kapcsolódó

A jéghegy alja

Ez azt jelenti, hogy az államkötvények vásárlói ugyanúgy nincsenek tisztában az állampapírokat eladó kormányok valódi fizetőképességével, azaz adósságuk igazi nagyságával, mint ahogy az amerikai autóváros hitelezői sem tudták, valójában mekkora lyuk tátong az adósuk zsebén.

A Citigroup elemzői azt találták, hogy a vizsgált államok összesen 78 ezer milliárd dollárnyi nyugdíj kifizetésére tettek ígéretet, aminek nagyjára nem lesz forrásuk a nyugdíjakkal kapcsolatos befizetésekből, a tb-járulékokból és az előtakarékosságból. Eközben a felmérésben szereplő 20 állam együttes államadóssága 44 ezer milliárd dollár.

Ez azt jelenti, hogy utóbbi csak az adósságjéghegy csúcsa, amit látunk, a maradék kilenctizednyi tartozás, amely a fokozatosan esedékessé váló nyugdíjakból adódik, nem látszik. A valós kormányzati adósság az állampapírokban megtestesülő hitelek háromszorosa lehet.

Leesne a székről

Egy hasonlattal élve ez éppen olyan, mintha valaki a kezében lévő bankszámlák alapján úgy tudná, hogy a diákhiteléből még 44 ezer dollárral tartozik a bankjának, ám egyszer csak felhívnák kedvenc bankfiókjából, és közölnék vele, hogy igazából 134 ezer dollárt kell kifizetnie - fejtegette Charles E. F. Millard, a Citigroup nyugdíjügyekkel foglalkozó részlegének vezetője.

Az illető minden bizonnyal lefordulna a székről - és ugyanilyen sokkot fognak kapni a kormányok jövendő vezetői, amikor szembesülnek azzal, hogy elődeik nyugdíjígéretei az évek során a felszín alatt mekkora adóssággá halmozódtak fel.

Millard nem számít arra, hogy ennek államcsőd lenne a vége, azaz a kormányok inkább kötvényeik törlesztését tagadnák meg annak érdekében, hogy ki tudják fizetni a nyugdíjakat. Ezzel szemben szépen elkezdik majd lefaragni egyéb kiadásaikat. Az utca embere csak azt fogja tapasztalni, hogy kevesebb a tanár az iskolákban, illetve a rendőr az utcán, lassúbb a hivatali ügyintézés stb.

Nagyobb a gond

A Citigroup elemzői szerint az órási láthatatlan adósság hátterében az ismert demográfiai probléma húzódik meg, nevezetesen az, hogy az elöregedő társadalmakban egyre kevesebb aktív munkavállalónak kellene eltartania egyre több visszavonult nyugdíjast. A gond az, hogy ennek hatása sokkal nagyobb lehet, mint amire most számítunk.

Példának Kínát hozzák fel, ahol ma hét aktív dolgozó befizetéseiből kell kifizetni egy ember nyugdíját, míg ez 2050-re kettő az egyhez viszonyra módosul. Japánban addigra csak egy befizető áll majd minden egyes nyugdíjas mögött.

Tudják, de nem teszik

A kutatók szerint a kormányok tisztában vannak ezzel a tendenciával, ám elmulasztották hozzá igazítani nyugdíjrendszereiket. A legnagyobb gond Európában lesz, ahol elterjedt az állami felosztó-kirovó szisztéma, amelyben közvetlenül az aktívak tb-hozzájárulásából kell finanszírozni a nyugdíjakat. (Ilyen működik Magyarországon is - a szerk.)

A pénzügyi nyugdíjalapoknál közvetve jelentkezhet a probléma. A társadalmak elöregedése ugyanis fékezi a gazdasági növekedést - az idősek az egészségügyi kiadásokon kívül kevesebbet költenek, mint a fiatalok -, ami befolyásolja a nyugdíjalapok működését, lefaraghatja a befektetéseik hozamát.

Nem fog tetszeni

A jelentés készítői a megoldásokra is gondoltak, amelyek azonban nem fognak tetszeni az idősebbeknek (és ezért a szavazataikra vadászó politikusoknak sem). Az egyik nyilvánvaló lehetőség a nyugdíjkorhatár emelése, mégpedig nem egyszeri lépéssel, hanem folyamatosan. A korhatárt hozzá kellene kötni az emelkedő átlagéletkorhoz.

A pénzügyi oldalon össze lehetne terelni az aktív korúak nyugdíj célú megtakarításait, befizetéseit, majd ezt profi módon be lehetne fektetni. Ez eddig nem új ötlet - így működnek a magánnyugdíjpénztárak -, ám a Citigroup szakértői tennének két kiegészítést.

Az egyik, hogy a közös pénzügyi alapnak nem szabadna ígéretet tennie tagjainak egy előre meghatározott nyugdíjösszeg kifizetésére. A másik az államnak nem szabadna tőkegaranciát vállalnia a befektetésekre, azaz nem szabadna pótolnia, a nyugdíjalap tőkepiaci veszteségeit.