Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az első negyedben 4,6 százalékkal zsugorodott a devizaunió GDP-je. Múlt héten jelentős támaszt, sőt lökést jelentett a piacoknak, hogy -1,5 százalék évesített negyedév/negyedév helyett valóban csak 1 százalékkal esett vissza az amerikai nemzeti össztermék. (Hiszen az első közlés után nyilvánosságra került számokból erre lehetett következtetni.) Viszont az Eurózóna esetében, igaz nem is vártak sokkal rosszabb számokat, semmilyen piaci hatása nem volt a megerősített számoknak, pedig a formálódó komolyabb korrekció közepette nem jött volna rosszul. Az Eurózóna GDP-je 4,7 százalékkal esett vissza a második negyedévben, míg negyedév/negyedév alapon mindössze 0,1 százalék körüli volt a lejtmenet. (Közben Németország és Spanyolország 0,3 százalékos bővülést produkált). A harmadik negyedévben már mindenképpen növekedést várnak a közös fizetőeszközt használó országoktól. Valamivel eltérő a recesszió szerkezete az USA-ban és az öreg kontinensen - mondja Sörös Csaba a Takarékbank elemzője. Míg az Eurózónában a fogyasztás már növekedést tudott regisztrálni, addig Amerikában - ahol ez a gazdaság legfontosabb összetevője - továbbra is csökkent. A gazdaság motorját jelentő beruházások nagyjából hasonló mértékben gyengék, viszont látható, hogy az állami vásárlások (például a gazdaságösztönző csomagok) nagyobb arányban jelennek meg az USA-ban, ami látszik a magasabb költségvetési hiányokon és az államadósságok különbségén is. Az elemző szerint ezek alapján amellett, hogy az Eurózóna recessziója a számok alapján is kisebb, szerkezetét tekintve is előremutatóbb volt az amerikainál a második negyedévben. A mesterséges elemek aránya kisebb benne, a fogyasztás kedvezőbb.