Elutasított menedékkérelem állhat a hamburgi támadás hátterében?

Elutasított menedékkérő lehetett az az arab férfi, aki egy embert megölt és hatot megsebesített egy késes támadásban pénteken a németországi Hamburgban - írja az MTI, egy hamburgi városi vezető, Olaf Scholz közleménye alapján.
Szepesi Anita, 2017. július 29. szombat, 09:35

Olaf Scholz szombatra virradóra kiadott közleményében azt írta, a támadó "nyilvánvalóan olyan ember, aki védelmet kért nálunk, Németországban, és aztán ellenünk fordította gyűlöletét". Az elkövetőt "keményen meg kell büntetni" - tette hozzá az első polgármester.

A nyomozás első megállapításai alapján a férfi "nyilvánvalóan egy külföldi, akinek el kellett volna hagyni az országot, de nem lehetett kitoloncolni, mert nem voltak papírjai".

Ez is mutatja, hogy fel kell számolni a kitoloncolást hátráltató jogi és gyakorlati akadályokat - áll a szociáldemokrata politikus közleményében, amely szerint az erőszakos bűnözők célja "szabad társadalmunk megmérgezése félelemmel", de ez a kísérlet bukásra van ítélve, mert "megmutatkozik városunk ereje és szolidaritása, amikor fenyegetés éri szabadságát és életformáját".

A rendőrség eddigi adatai szerint a feltételezett elkövető 26 éves, az Egyesült Arab Emírségekben született, állampolgárságának megállapítása folyamatban van. Péntek délután Hamburg Barmbek nevű városrészében belépett egy szupermarketbe, majd leszúrt egy embert, aki belehalt sérüléseibe. A késelés után elhagyta az üzletet, és menekülés közben megsebesített hat embert.

A támadót járókelők fogták le, a férfi dulakodás közben könnyebb sérüléseket szenvedett. Végül a helyszínre érkező civil ruhás rendőrök őrizetbe vették.

A Spiegel Online hírportál biztonsági forrásokból származó értesülése szerint a támadó - Ahmad A. - menekültként érkezett Németországba, és egy hamburgi menekültszálláson lakott. Az egyelőre nem ismert, hogy politikai indítékból vérengzett-e. Az viszont biztos, hogy kapcsolatban állt a radikális iszlamizmus leginkább elterjedt németországi irányzatával, a szalafizmus követőinek körével. Ugyanakkor az is ismert, hogy pszichés problémái voltak és rendszeresen fogyasztott kábítószert.

HOZZÁSZÓLÁSOK