Először Eleni Varviciotisz, az athéni Ekathimerini című lap brüsszeli tudósítója twittelte, hogy tudomása szerint a görög delegáció javaslat nélkül érkezett Brüsszelbe. Csak szerdán vezetik elő, hogy mit várnak a többi eurótagállamtól. Később egymás után érkeztek a megerősítések a Gurdian live blogjára. Az egyik forrás egy német tisztviselőre hivatkozva támasztotta alá az információt, amelyet a New York Times helyi tudósítója is megerősített.

A Financial Times (FT) internetes oldala már azzal a vezető anyaggal nyit, amelynek címe szerint a görögök üres kézzel érkeztek arra az értekezletre, amely az utolsó esélyük volt a megegyezésre. Korábban Peter Speigel, az FT brüsszeli irodájának vezetője megerősítette a BBC World Newsnak, hogy az eurózóna pénzügyminiszterei (eurócsoport) eddig meglepő módon nem látták a görög kormány felülvizsgált javaslatcsomagját.

A tudósító úgy látja, hogy az athéni vezetésben helyet foglaló radikális baloldali, marxista politikusok, valószínűleg nem értik hogyan működik a kapitalizmus. Ha nem így lenne, átlátnák milyen gazdasági-társadalmi katasztrófát hozhat a drachma visszahozatala.

Talán nincs minden veszve. Anne Sylvaine Chassany, az FT párizsi irodájának vezetője úgy értesült, hogy írásos ajánlattal ugyan nem álltak elő a görögök, ám tegnap óta hivatalban lévő pénzügyminiszterük, Euklid Cakalotosz kiváló prezentációt tartott. Kérdés persze, hogy ez mire lehet elég.

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök holnap az Európai Parlamentben tart beszédet.