BUX
38756

Emelkedtek a GDP-arányos adóbevételek az EU-ban

Enyhén emelkedett tavaly a GDP-arányos összadóbevétel az Európai Unióban és az euróvezetben.

Dzindzisz Sztefan, 2017. december 7. csütörtök, 13:00

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által csütörtökön kiadott jelentés szerint 2016-ban 40 százalékra nőtt az adóbevételek bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított aránya az Európai Unió tagállamainak átlagában a 2015-ben mért 39,7 százalékról. Az euróövezet 19 országában 41,2 százalékról 41,3 százalékra emelkedett ez az arány.

A 28 országot tömörítő Európai Unióban 2010-ben 38,4, 2006-ban pedig 39 százalékon, míg az euróövezetben ugyanekkor 39,2, illetve 39,9 százalékon állt a GDP-arányos összadóbevétel - írja az MTI. (Kevesebbet vásároltak az európaiak.)

A legmagasabb, 47,6 százalékos arányt tavaly Franciaországban mérték, majd Dánia (47,3 százalék), Belgium (46,8 százalék), Svédország (44,6 százalék), Finnország (44,3 százalék), Ausztria és Olaszország (42,9 százalék), valamint Görögország (42,1 százalék) következik. A lista alján áll Írország 23,8 százalékkal, majd Románia (26), Bulgária (29), Litvánia (30,2), Lettország (31,6) és Szlovákia (32,4) jön a sorban.

Magyarország a 11. helyre került: a 2015-ben mért 38,4 százalékról tavaly 39,6 százalékra nőtt a GDP-arányos összadóbevétel. Az első kilenc ország mindegyikében 42 százalék fölött áll ez a mutató.

Tavaly a legnagyobb mértékben, 2,3 százalékponttal, Görögországban, illetve 1,5 százalékponttal, Hollandiában emelkedett a GDP-arányos összadóbevétel, míg a legnagyobb csökkenést, 2 százalékpontot Romániában, 0,9 százalékpontot Ausztriában és 0,8 százalékpontot Belgiumban mérték.

Az Európai Unió adóbevételeinek legnagyobb része, GDP-arányosan 13,6 százalék, a termelésre és az importra kivetett adókból származott, ezt követik szorosan (13,3 százalék) a társadalombiztosítási járulékok, majd a jövedelmi és vagyonadók (13,0 százalék).