BUX
38524

Ennyire optimisták a magyarok - Íme, a friss felmérés

Javult ugyan a magyar lakosság gazdasági közérzete az elmúlt években, és 2014-ben átlagosan a lakosság 18 százaléka kedvezőnek értékelte a nemzetgazdaság állapotát, ez ugyanakkor jelentősen elmarad a nemzetközi átlagtól - derül ki az Ipsos 25 országban végzett közvélemény-kutatásának eredményeiből.

MTI, 2015. január 28. szerda, 13:33

Az Ipsos 2014-ben készítette felmérését, amelynek keretében havonta 18 ezer embert kérdezett meg. 2012-ben a magyarok 5, egy évvel később 11 százaléka értékelte kedvezően a nemzetgazdaság állapotát, míg tavaly átlagosan 18 százalék. 2014 végén a 25 országból álló ranglista 21. helyén állt Magyarország, kedvezőtlenebb a gazdasági helyzetértékelést a dél-koreaiak, a spanyolok, a franciák és az olaszok adtak - vagyis bőven a sor végén állunk.

Az Ipsos kutatásaiból az is kiderült, hogy 2014-ben korántsem volt egyenletes a magyarok véleménye a gazdaságról, az elégedettek aránya 13 és 24 százalék között hullámzott. A csúcspontot a választás hónapja jelentette, akkor mindig optimistábbá válik egy társadalom. A mélypontot az év utolsó hónapjai jelentették, amikor egyébként más közérzeti mutatók is alacsony értékeket vettek fel. Novemberben a magyar lakosság 13, decemberben 15 százaléka minősítette az ország gazdaságát kedvezően.

A lakossági helyzetértékelésekre támaszkodó rangsorban az olaszok, a franciák és a spanyolok már tavaly is Magyarország mögött voltak, ezen országok polgárai közül csupán 7-9 százalék véli az ottani gazdaságot sikeresnek.

A tavalyi évben világszerte átlagosan 39 százaléknyian minősítették hazájuk gazdasági teljesítményét jónak; ez arány alig magasabb az előző két esztendőben mért 37-37 százaléknál.

Forrás: IpsosA nagyobb képért kattintson!

Az észak-amerikai kontinensen 2014-ben egyértelműen javult az emberek véleménye, az amerikaiak körében 35-ről 44 százalékra emelkedett a gazdaságról kedvezően nyilatkozók aránya, míg a kanadaiak között 62-ről 66 százalékra nőtt. A pesszimizmus leginkább Latin-Amerikára volt jellemző, s ezzel folytatódott a korábbi évek negatív tendenciája.

Indiában 2014-ben látványosan, 58 százalékról 81 százalékra emelkedett a nemzetgazdaság állapotáról pozitívan nyilatkozók aránya. Ezzel India az elégedettségi rangsor második helyére került, a hagyományosan első pozíciót elfoglaló Szaúd-Arábia mögött (ahol az emberek 84 százaléka szerint kiválóan működik a gazdaság). A harmadik helyet az egyiptomiak töltik be, az ottani polgárok 78 százalékának pozitív a gazdaságról alkotott szubjektív értékelése. Ezt követően Németország és Svédország következik - ezekben az országokban is a nagy többség (75 illetve 74 százalék) jó véleményt alkot az ottani gazdasági viszonyokról.

2014 legnagyobb hangulatingadozásait az oroszok élhették meg: az év elején 28 százalék gondolta azt, hogy országuk gazdasága jó pályán halad, az év közepéig az optimisták aránya rohamosan emelkedett, egészen 58 százalékig. Ezt követően viszont óriási recessziót éreztek az orosz polgárok, az év végén már csak 36 százalék volt bizakodó - írja az Ipsos.