Jyrki Katainen finn miniszterelnök április elején jelentette be, hogy júniusban távozik a miniszterelnöki posztról és egyúttal jelezte, hogy szívesen töltené be valamelyik európai csúcspozíciót. A finn miniszterelnök jelenlegi fizetése a European Voice szerint évi 178 104 euró, ami után a finnországi adórendszerben meghatározottak szerint adózik. Ennek kapcsán a European Voice összeszedte, mennyire is lehet vonzó egy EU-tagállam politikusának az uniós terep az alapilletményeket tekintve. Mi pedig, korábbi írásaink alapján azt szedtük össze, hogy a magyar tisztségviselők mennyit kapnak havonta. (A feltüntetett fizetések csak az alapilletményeket mutatják, az egyéb juttatásokat most figyelmen kívül hagytuk.)

Az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnöke azonos fizetést kap, bár feladataik nagyon mások, míg az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének fizetése magasabb, mint az Európai Bizottság alelnökeié. Ezen posztok havi alapilletményét az Európai Unió 16-os besorolási fokozat harmadik fizetési fokozatába sorolt (AD16 besorolás, 3. szint) tisztviselői alapilletmények bizonyos százalékos arányában határozzák meg. Ezek alapján például egy egyszerű uniós biztos ennek az alapilletménynek a 112,5, az Európai Bizottság alelnöke 125, az elnöke pedig a 138 százalékát kapja.

Ami az európai parlamenti képviselőket (EP-képviselő) illeti, ők a 2009 júliusa óta hatályban lévő egységes képviselői szabályzat alapján azonos fizetést kapnak. Ennek értelmében az európai parlamenti képviselők havi bruttó fizetése 2011-től 7 956,87 euró, amelyet az EP költségvetéséből folyósítanak és abból közösségi adót vonnak le. Az így kapott nettó bér 6200,72 euró, amelyből a képviselőknek esetenként saját országukban is fizetniük kell adót e jövedelmük után. Az alapfizetést a szabályzat az Európai Bíróság bírái alapfizetésének 38,5 százalékában határozza meg. Egy EP-képviselőnek nem emelkedik a fizetése azzal, ha például az EP elnöke lesz.

Uniós tisztségviselők alapilletménye
TisztségAlapilletmény éves (EUR)Alapilletmény havi (EUR)
ECB, elnök37412431177
Európai Bizottság, elnök32123826770
Európai Tanács, elnök32123826770
EU kül- és biztonságpolitikai főképviselő29752124793
Európai Bizottság, alelnök28650023875
Európai Bizottság, biztos25530021275
Európai adatvédelmi biztos25530021275
Európai ombudsman24800020667
EU tisztviselő (AD16, maximum)220452
Európai Parlament, elnök954827957
EP-képviselő954827957
Forrás: European Voice, Napi.hu

 

Az európai adatvédelmi biztost és az európai ombudsmant az EP jelöli és a parlamentnek tartozik beszámolási kötelezettséggel. E két tisztviselő fizetését is az AD16(3) besorolás alapján állapítják meg. Az adatvédelmi biztos ennek a 112,5 százalékát kapja - akárcsak egy uniós biztos. Az uniós számvevők szintén egy uniós biztos fizetésével azonos mértékű illetménnyel kell hogy beérjék.

Néhány uniós tagállam vezető tisztviselőinek alapilletménye
Uniós tisztviselőAlapilletmény (éves, EUR)Alapilletvmény (havi, EUR)
Egyesült Királyság, miniszterelnök17332314443
Németország, kancellár20419217016
Franciaország, elnök17892014910
Franciaország, miniszterelnök17892014910
Olaszország, miniszterelnök20736017280
Magyarország, miniszterelnök*58906
4909
*1 EUR=307 HUF
Forrás: European Voice, Napi.hu

Mi a helyzet Magyarországon?

A magyar miniszterelnök havi bruttó bére 1 507 000 forint, vagy 4909 euró (18 millió forint/év, vagy 58 906 euró). Magyarországon a miniszterek fizetése egységesen havi bruttó 1 101 900 forint (3589 euró), vagy évi bruttó 13 222 800 forint (43 071 euró) - most, a fenti példákhoz igazodva, csak az alapilletményt számolva.

A képviselői alapdíj 2013 végén Magyarországon havi 231 900, vagy évi 2 782 800 forint volt, ami havi 755, illetve évi 9064 eurónak felel meg. Az Országgyűlés elnöke havi 1 507 350 (évi 18 088 200) forintos tiszteletdíjat kapott.

Arról, hogy egyéb juttatásokkal együtt mennyit vittek haza minisztereink és államtitkárjaink, bővebben itt olvashat.

Az MNB vezetőinek fizetését a jegybanktörvény határozza meg, amely alapján az elnök havi bére márciustól februárig az előző évi, a KSH által számolt nemzetgazdasági átlagos bruttó kereset (2012-ben 223 ezer forint) tízszerese (bruttó 2,21 millió forint 2013-ban - most körülbelül 7199 euró), a monetáris tanács elnökhelyettesi tisztségét betöltő MNB-alelnöknek az elnök bérének 80 százaléka (ez 2013-ban havi 1,77 millió jelent) jár, az MNB további alelnökeinek pedig az elnök bérének 70 százaléka (így 2013-ra havi bruttó 1,55 millió forint jön ki) a fizetése.

Az Állami Számvevőszék elnökének az ÁSZ-ról szóló törvény értelmében a márciustól a következő év februárig terjedő időszakra megállapított havi keresete a KSH által számolt nemzetgazdasági havi átlagos bruttó kereset kilencszerese, ez alapján a bruttó bére 2013-ban 1,99 millió forint volt, ami körülbelül 6482 eurós havi keresetnek felel meg.

A GVH elnökének alapilletménye a versenytörvény alapján a miniszteri alapilletmény (ez 2013-ban havi bruttó 603 ezer forint) és 80 százalékos illetménykiegészítés (482 ezer forint), továbbá az alapilletmény 110 százaléka (663 ezer forint), azaz összesen 1,75 millió forint (5700 euró) volt havonta.

Az MNB vezetőinek, valamint egyebek mellett az ÁSZ elnökének és a GVH elnökének javadalmazásáról részletesebben itt olvashat.