BUX
38228

Erre kevesen számítottak: jó hír jött az EU-ból

Az elemzőket meglepve felfelé módosította az euróövezet és az Európai Unió gazdaságának éves összevetésű növekedési ütemét az unió statisztikai hivatala (Eurostat) a harmadik, végleges becslésben.

Dzindzisz Sztefan, 2017. december 7. csütörtök, 11:59

A csütörtökön közölt adatok szerint a harmadik negyedévben szezonális kiigazítással számolva éves bázison mindkét régióban 2,6 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP), ez 0,1 százalékponttal több az első két becslésben szereplő 2,5 százaléknál. Elemzők arra számítottak, hogy a végleges szám 2,5 százalék marad.

Az előző negyedévhez képest 0,6 százalékkal nőtt az euróövezet és az Európai Unió gazdasága, nem változott az előző két becsléshez képest. A második negyedévben az euróövezetben és az EU-ban is 0,7 százalékos volt a negyedéves GDP-növekedés, míg az évesített GDP-növekedés 2,4-2,4 százalékot tett ki. (Ezt javasolja az IMF Kínának.)

Összehasonlításképpen: az Egyesült Államok gazdasága negyedéves összevetésben 0,8 százalékkal, éves szinten pedig 2,3 százalékkal nőtt július-szeptemberben, a második negyedévben mért 0,8 százalékos, illetve 2,2 százalékos bővülés után.

Az Eurostat országokra bontott statisztikájából két ország - Írország és Luxembourg - harmadik negyedéves adata hiányzik.

A második negyedévhez képest csökkenést csak Dániából (0,6 százalék) jelentettek. A legerősebb mértékben, 2,6 százalékkal Románia gazdasága nőtt, majd Málta következik, 1,9 százalékkal, Lettország 1,5 százalékkal és Lengyelország 1,2 százalékkal - számol be az MTI.

Éves összehasonlításban is Románia a listavezető, az Eurostat adatai szerint szezonális kiigazítással számolva 8,6 százalékkal bővült a GDP. Málta a második, 7,7 százalékkal, majd Lettország (6,2 százalék), Lengyelország (5,2 százalék) és Csehország (5,0 százalék) következik. Magyarország esetében a második becsléshez képest negyedéves szinten 0,1 százalékponttal, 0,9 százalékra, éves összehasonlításban pedig 0,3 százalékponttal, 4,1 százalékra javította a harmadik negyedéves GDP-növekedési ütemet az Eurostat.