A KCNA hírügynökség tudósítása szerint Phenjan különböző szintű látogatások révén képzeli a szorosabb kapcsolattartást az ENSZ-szel - írja az atv.hu az MTI-re hivatkozva.

Jeffrey Feltman a világszervezet 2010 óta legmagasabb rangú tisztségviselője, aki az elszigetelődött kommunista országba utazott. A diplomata mások mellett tárgyalt Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszterrel. Arról nincsenek információk, hogy az ország vezetőjével, Kim Dzsongunnal is találkozott-e.

A KCNA tájékoztatása szerint a tárgyalások során az észak-koreai fél az Egyesült Államok részéről gyakorolt "nukleáris zsarolást" tette felelőssé a Koreai-félszigeten tapasztalható megnövekedett feszültségért.

Jeffrey Feltman egyelőre nem tett közzé nyilatkozatot a látogatásáról, amelyet egyes hírügynökségek az észak-koreai hivatalos tájékoztatás dacára eredménytelennek minősítettek.

Észak-Korea nukleáris fegyverkísérletei és rakétatesztjei jelentős aggodalmakat keltenek a nemzetközi közösségben. A kommunista rezsim legutóbb, november végén olyan interkontinentális rakétát tesztelt, amely már az Egyesült Államok teljes területét képes elérni Phenjan szerint.

Forrás: AFP PHOTO / KCNA / KNS