BUX
38018

Ettől rettegnek a befektetők - Az MNB is izgulhat

Az európai kötvénypiac intézményi befektetői szerint az inflációnál most már sokkal súlyosabb kockázatot jelent az európai hitelpiacra a defláció, és az ukrajnai válság kockázatai immár meghaladják az euróövezeti adósságproblémák jelentette piaci rizikót - közölte idei második negyedéves felmérésének adatait ismertetve szerdán Londonban a Fitch Ratings.

MTI, 2014. június 4. szerda, 18:49

A nemzetközi hitelminősítő 25. alkalommal elvégzett vizsgálatában 78 befektetési alap vett rész, amelyek együtt 5300 milliárd euró befektetői tőkét kezelnek. A felmérés szerint az európai kötvénypiacon aktív befektetési társaságok vezetőinek mindössze 4 százaléka tartotta nagy kockázatnak az inflációt, ugyanakkor 44 százaléknyian nevezték súlyosabb veszélynek a defláció kialakulását Európában. Ez a legmagasabb különbség azóta, hogy a Fitch ezt a kérdést 2010-ben bevette a felmérésbe.

A Fitch Ratings elemzői kiemelik, hogy a tavalyi utolsó negyedév óta több mint a kétszeresére emelkedett azoknak az európai kötvényalapoknak az aránya, amelyek az infláció helyett már a deflációt tekintik súlyos kockázatnak az európai piacon.

Az euróövezeti deflációt más nagy londoni házak is komoly veszélynek tartják. Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics közgazdászainak erről e héten összeállított tanulmánya szerint a meredeken lefelé tartó euróövezeti inflációs pálya felveti annak a veszélyét, hogy az euróövezet, vagy legalábbis egy része "japán stílusú" elhúzódó árstagnálás vagy defláció előtt állhat. A ház szerint a deflációs várakozás okozta potenciális reálgazdasági megtorpanásból és a költségvetési következményekből eredően ennek pusztító hatása lehet az eladósodott eurógazdaságok államadósság-folyamataira.

A Capital Economics számításai szerint ha például Olaszországban a fogyasztói árindex éves átlagban tartósan 2 százalékkal csökkenne, az olasz hazai össztermékhez (GDP) mért államadósság-ráta az alapesetben várt 130 százalékos tetőzés helyett 200 százalék fölé emelkedne a következő években.

Az MNB is izgulhat

Citybeli elemzői vélemények szerint a deflációs kockázatnak a magyar monetáris politikára is hatása lehet. Az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport, a Barclays felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzőinek új, felülvizsgált előrejelzése szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) enyhítési ciklusa várhatóan a 2,00 százalékos alapkamat eléréséig folytatódik. A ház eddig 2,30 százalékos MNB-kamatmélypontot várt.

Módosított előrejelzésük indoklásában a Barclays közgazdászai kiemelték, hogy az áprilisban mért negatív magyar infláció az MNB-t akár a forint valamelyes további gyengítésére is ösztönözheti, enyhítendő annak a kockázatát, hogy Magyarországon deflációs várakozás alakul ki, ami bizonyos fogyasztási kiadások halasztására késztethetné a magyar háztartásokat.

Most már komoly kockázatnak számít az ukrán válság

A Fitch Ratings szerdán ismertetett befektetői felmérése alapján az európai kötvénypiaci szereplők nagy többsége az ukrajnai válságot most már nagyobb kockázatnak tartja az európai hitelpiacra, mint az euróövezeti szuverén adósságproblémákat. A befektetési társaságok vezetőinek 82 százaléka szerint az ukrajnai válság teremtette geopolitikai kockázat komoly rizikót jelent az európai hitelpiacokra a következő tizenkét hónapban.

Az előző hasonló felmérésben - amelyet a Fitch Ratings éppen az ukrajnai válság kirobbanása előtt végzett el - a megkérdezett kötvényalapok 45 százaléka nyilatkozott így. Azoknak az európai kötvényalapoknak az aránya, amelyek szerint az euróövezeti szuverén adósságproblémák is nagy kockázatot jelentenek az európai hitelpiacra, a Fitch új felmérésében négyévi mélypontra, 26 százalékra csökkent az előző negyedéves körkérdésben kimutatott 39 százalékról. Tavaly ilyenkor az európai intézményi kötvénybefektetőknek még a 83 százaléka nevezte az euróövezeti adósságproblémákat komoly európai hitelpiaci rizikónak, szinte ugyanannyi, mint ahány most az ukrajnai válságról vélekedik így.

Meredeken csökkent az elhúzódó euróövezeti recessziótól tartó kötvényalapok aránya is: jelenleg ezt 33 százaléknyian tartják jelentős kockázatnak az egy évvel ezelőtt mért 86 százalék helyett. A hosszú valutauniós recessziót komoly kockázatnak nevezők aránya háromévi mélypontra süllyedt.