BUX
39359

Európa februárban kaphatja a következő pofont

Egy, a kormánykoalícióban részt vevő párt vezetője szerint februárban tarthatnak előrehozott választásokat Olaszországban. Eközben az államfő még a jelenlegi kormányfőt sem engedte lemondani. A legmélyebb kátyúban lévő olasz banknak a hét végén dobhatnak mentőkötelet.

Napi.hu, 2016. december 6. kedd, 17:46

Angelino Alfano belügyminiszter szerint februárban lehetne előrehozott választásokat tartani Olaszországban, miután a hét végi népszavazás elvesztése után lemondott Matteo Renzi miniszterelnök - tudósított a Guardian. Alfano jobbközép pártja tagja a Renzit támogató pártkoalíciónak, véleményét azt követően tudatta a Corriere della Serával, hogy beszélt a kormányfővel.

Alfano Silvio Berlusconi korábbi miniszterelnök szövetségese volt, mielőtt 2013-ban drámai körülmények között szakított mentorával és saját pártot alapított. Megszólalásával az alkotmányos reform bukása óta előrehozott választásokat követelő ellenzék mellé állt. A radikális baloldali Öt Csillag Mozgalom és az idegenellenes Északi Liga két napja üti a tamtamot ez ügyben.

Halogatás

Eközben Sergio Mattarella államfő nem akarja elkapkodni a hatalomváltást. Legalább egy hétig még nem fogadja el Renzi lemondását, mivel a szenátusnak rá kell bólintania a 2017-es költségvetésre. Az államfő ragaszkodik ahhoz, hogy a kormány fejezze be legfontosabb idei teendőit, sőt, azt akarja, hogy a törvényhozás fogadja el a választási törvény modosításának néhány olyan elemét, amelyek részei voltak a hét végén elutasított alkotmányreform-csomagnak.

Bizonytalanság

A szakértők az elmúlt napokban úgy vélték, hogy az ellenzék nem lesz képes kikényszeríteni a rendkívüli szavazást, és Mattarella új miniszterelnököt nevez ki egy ügyvezető kormány élére. Ennek a kabinetnek lenne a feladata a választási szabályok átszabása, amely megnehezítené az Öt Csillagnak és az Északi Ligának, hogy nagy többséget szerezzenek a parlamentben. A hatalomváltással az európai populizmus aratna újabb nagy sikert.

Megoszlanak a vélemények arról, hogy az államfői beavatkozás meddig késleltetheti a választásokat. Egyesek szerint akár 2018 második feléig, mások szerint 2017-nél tovább nem. A kormányzó koalíció együtt maradhat vagy átalakulhat: az új a kormány hátszelet kaphat Berlusconi Forza Italia párjától.

Bankmentés

A Financial Times értesülése szerint Olaszország legnagyobb bajban lévő bankját, a Banca Monte dei Paschi di Sienát a hét végén megmenthetik a csődtől. A JP Morgan Chase és a Mediobanca szakértőinek menedzselésével létrejött ötmilliárd eurós tőkeinjekció kritikus eleme az az egymilliárd dollár, amelyet Katar tolna be az olasz pénzintézetbe.

Az a kérdés, hogy a belpolitikai válság miatt bizonytalanná vált gazdasági környezet elriasztja-e az arabokat vagy sem. A Monte dei Paschi nem mérete miatt jelent veszélyt az olasz bankrendszerre, hanem azért mert a szimbóluma lett az ország kis- és közepes bankjait sújtó bajoknak.

Ha a katariak kiszállnak az azt üzenheti a világnak, hogy az európai bankokba nem érdemes befektetni - figyelmeztetett Kathlen Brooks, a City Index elemzője.